Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Balogh Edgár: Történelmi hiedelmek láza (részlet a Keserű könyvből)
Balogh Edgár megjelent cikke eléggé elárulja: eszerint a szászok betelepülésük alkalmából még a XIII. században is találkoztak a dákok idő-istenének szentelt kegyhellyel a Cenk tetején, s az iránta érzett tiszteletből nevezték el városukat, a mai Brassót Kronstadtnak, azaz eredetileg Kronosstadtnak Kronoszról, a dákok idő-istenéről... így ért el a romantika fenségessége a nevetségességig. Hasonló mulatságos helynév-magyarázatoknak különben se szeri, se száma. Nem a komoly tudományos kutatás román útkereséseit hibáztatom, hanem azt a sovén politikát, amely a több mint kétezer éves dákoromán államiság elképzeltetésével egy román ’’államnemzet” homogén voltát kívánja ma megvalósítani a nemzetiségek erőszakos beolvasztása, vagyis egy ’’visszamagyarosítás” történelmi igazolásával. Az államgépezetbe befurakodott neonacionalista elemek s magyar kiszolgálóik mindezzel az idejétmúlt ’’államnemzet” felújított régi polgári elméletét igyekeznek népszerűsíteni, s kiiktatják sajtónkból és könyvkiadásunkból a romániai magyarság történelmi és néprajzi önismeretét, nemzetiségi önösszeszedésének problematikáját, azt az erkölcsiséget, amely a jogegyenlőség és együttélés, az alkotmányos együttműködés és közös hazafiság ’’kisebbségi humánum”-ával (hogy Kacsó Sándor szóhasználatát idézzem) kíván beilleszkedni Románia békés fejlődésébe. Nyilvánvaló, hogy a történelem elködösítése, a múlt eltorzítása beváló eszköz a román tömegek magyarellenes érzelmeinek kiváltására a kifelé hangoztatott szocializmus eszmeiségét feladó törekvés háttérmögöttiségének szolgálatában. Következményei közé tartozik természetesen a magyar nemzeti érzékenység feléledése, kihívása mind nálunk, mind Magyarországon is, elszabadítva egy ellen-sovinizmus ördögét... Mindaz, amit a haladás során mindkét országban eddig közösen elértünk, így kerül veszélybe egy céltudatosan manipulált reakciós történetírás segítségével. Akik eddig bárhol is romantikus történelmi képzelgésekkel szembeszálltak, mindenkor saját népük érdekét tartották szemük előtt. Vegyük például a cseh történelem egyik jelesét, Masaryk Tamás professzort: pozitivista módszerrel leleplezte egy bizonyos Václav Hanka prágai levéltárosnak a XIII. századból, majd a IX. századból keltezett híres hamisítványait, amelyek szinte egy századon át a cseh nacionalizmus forrásai voltak. A professzor természetesen szemben találta magát nemzetével, de a kijózanodás során az 1918-as államfordulatkor megszülető Csehszlovákia első köztársasági elnöke lett! Napjainkból vehetjük példának a vadregényes sumér—magyar rokonsági elmélet leleplezését: az egész világot bejárta a magyar öndicsőítés e primitív fajtája, míglen egy tényleges sumerológus, Komoróczy Géza, ízekre nem szedte szét a nevetséges tévtanítást. Legszívesebben azonban a földrajzilag és néprajzilag hozzánk legközelebb álló Csíki Székely Krónika esetére hivatkozom. Ez Aranka Györgytől Orbán Balázsig, sőt e század elejéig lázban tartotta legjobbjainkat, hiszen 1796 óta ismert latin szövege szerint a székelyek Attila halála után papfejedelmeik — ’’rabonbánok” — vezetésével foglalták volna el mai lakhelyeiket, majd a honfoglaló Árpáddal kötöttek szerződést a Székelyudvarhely fölött emelt Budvárában, egy kókuszdióból készült kehelyből áldozván a maguk istenének... Még csak ez hiányzott a székely öntudat romantikus megrészegüléséhez! Akadt azonban egy aakadémikus, Szádeczky Lajos, aki 1905-ben kötetnyi terjedelmű feldolgozásban adatról adatra bebizonyította, hogy az egész krónika egy Sándor Zsigmond nevű perlekedő földbirtokos fantáziájából eredt közönséges hamisítvány, mely családi érdekeket szolgált. Elképzelhető, hogy a Szádeczky-féle bátor leleplezés elmaradása esetén szorgalmas és megszállott székely kutatók mind a mai napig hivatkoznának a ’’rabonbánok” krónikájára, nem véve tudomásul a szigorú történelemtudomány közben kifejtett megállapításait, így például Karácsonyi János püspök-történetíróét, a székelység több szakaszos katonai letelepítéséről a Moldvából
