Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - STEFAN AUGUSTIN DOINAS: Akvárium
STEFAN AUGUSTIN DOINAS Boldogok akkor azok, akik beszélni tudnak a jelenésekkel! A Prófétáknak, akik úgy látnak az időben, mint csatákban, mindig kéznél van egy park, és boldogságuk — estefelé — szobrokat szül, s hellénül beszél velük. IV. De én, csupán tintavirágos nádamat tartván lázas kezemben, kit hirdetek? Én is egy dob-prelúdium vagyok, szemem: az eső első cseppje. Talán ezért járok úgy mint egy ige előtti vakító nyilvánosság, aratva, hogy ne maradjon nyomomban más, mint másodlagos dolgok tarlója. V. Amikor egy absztrakciónak vállakat növesztenek és fejet, és látóhatárt — melyik ikon nem repedezik fel? És ki nem érzi magát képesnek csillagzatokat megdönteni? íme: kész a válasz, és előre felszolgálva még mielőtt kérdezhetnénk — ozsonna. rák és méz a tálcán. VI. Minden átlátszó. Az, ki rajtunk átnéz, lát minket holnap. Ő kiássa az alig elültetett cseresznye-csemetét — hogy vigyázva megmérje gyökereit, és így kiált: „Megf ogant! Megf ogant! És a kölykök fürgén az ágakra másznak, és falnak az absztrakt gyümölcsből. VII. De én egy tintavirágos nádszálat szelíd kezemben tartván, kardélen egyensúlyozok: az idő homlokának közepén. Én tudom, hogy egyfelől a fekete űr
