Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - RAIJA SIEKKINEN: A kis hazugság
A kis hazugság Mintha most azokat csomagolná, nem pedig azokat, amelyeket már maga vásárolt — szépeket, s még olyan újakat, hogy egyetlen karcolás sem látszott rajtuk. Késeket, kanalakat, villákat, kávéscsészéket, teáscsészéket, vadonatúj, csillogó talpas poharakat. Csomagolás közben eszébe jutott, hogy valamelyik csészéje szélén mégiscsak van egy halvány, hajszálvékony repedés, az egyik lábasának az oldala pedig be van horpadva Az edények valamiképpen a vereség érzését keltették benne, csak azt nem tudta, hogy a régiek-e inkább vagy az újak. Visszagondolt a válópere napjára: havas eső esett, ő meg ült és figyelte a nagy vizes pelyheket, amint rátapadtak az ablaküvegre, s nyomban el is olvadtak, és lecsurogtak a földre, aztán mind újabb és újabb pelyhek olvadtak így el. Egy hirdetőtáblán rabszállító vonatok útvonalát látta, az út mentén az ország valamennyi börtöne és börtönvárosa fel volt tüntetve. A térkép egyébként fehér volt és üres, mintha a börtönökön és az odavezető vonatokon kívül más nem is létezett volna az országban. Még mindig maga előtt látta azt az útvonalat és a lyukas, kék műbőr heverőt, amelyből habgumida- rab kandikált elő. S még mindig látta a havas esőt is. Napokig nem hagyta el az undor érzése. Takarított, szellőztetett, mosott, megtöltötte az udvaron lévő kukákat a kidobott holmikkal, s tudta, hogy hajnalban idős férfiak és nők, nappal pedig gyerekek saccolgatják majd e holmikat. Egy tavaszi napon két galamb repült be a nyitott ablakon. Szárnyaik csapkodása az ablaküvegen egészen a lépcsőházig hallatszott — mintha odabent valaki labdát rugdosott volna. A madarak ürüléke beszennyezte a falakat, a padlót, a levegőben tollak röpködtek, és a szárnyak suhogó hangja megtöltötte a levegőt. Marja a fürdőszobába menekült, leült a kád szélére, és a zárt ajtón át hallgatta a galambok zaját, az üveg csattogását, és még azután is minden helyrehozhatatlanul elrontottnak tűnt neki, amikor a házmester már kikergette a madarakat, s ő felmosta piszkukat, és összeszedte a tollakat. Szép, új életre, tiszta életre vágyott... Akkoriban fogott hozzá új lakás kereséséhez... Az utolsó napokat töltötte abban a lakásban, ahová egy éve költözött. Az ablakok négyzetekre tagolták a tájat. A leszálló nap fénye és éjszaka az autók fényszórói úgy verődtek vissza az üvegről, mint valami víztükörről. A fénysávok csak egy pillanatra villantak fel a falakon, és múlékonyságuk miatt már a puszta megjelenésük is maga volt a bánat. Marja ide-oda járkált a lakásban és nem találta
