Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - FRANTIŠEK MIKO: Stíluskereszteződés a barokk költészetben
Stíluskereszteződés a barokk költészetben eljárásmódot „történetinek” is nevezhetjük, az olvasó bizonyos értelemben „visszahelyeződik” a korba. A lírai szubjektum által tolmácsolt barokk ember világképét s magát a lírai szubjektumot sem érzékeljük tehát a kifejező realizálódástól különválasztva, hanem mindenkor azzal együtt mint a kor komplex képét.21 Fordította Zemán László Jegyzetek 16 Vö.: Gyenis, V., La littérature baroque tardive dans la culture populaire du XVlIe siécle. Acta Litteraria ASH, 9 (1967), 127 (főképpen 134., 142.) 17 Kopecký szerint (i. M. 66) „a rétorika mint a hittételtan alapja teljesen uralja a barokk irodalmat s alapvető stílusjellegét”. A tételei egyetérthetünk azzal a kikötéssel, hogy az idézett tényezőhöz iktatandó még a barokk kifejező struktúra kiegészítő szubjektív pólusa is. Érvényét egyébként csupán a barokk irodalom „hiperbarokk” változatára vonatkozóan fogadhatnánk el. 18 A tárgykörre vonatkozóan vö.: Miko, F., Text a štýl, 141. 19 Az, hogy a földrengés nem csupán alkalmi jellegű, hanem épp a barokk célkitűzései számára rendkívül alkalmas téma, nyilvánvalóvá válik egy másik szlovák poéma révén is — Ján Čerňanský Žalostné vypsanípádu a vyvráceni mésta Lizabony 1756; Mišianik Antológiájában a 422—429. l.-on. 20 A félreértés elkerülése végett ismételjük: fejtegetéseink nem úgy értelmezendők, mintha a függőségi viszony vállalását az ember által, vagy pedig azt, hogy a barokk ember ilyen helyzet vállalására kényszerült, helyesnek tartanánk. Csupáncsak annyit állítunk, hogy az ember antropológiai helyzetének bizonyos viszonylataiban ez a pozíció lehetséges, s bizonyos feltételekben indokolt is. Arról van szó tehát, hogy a barokk ember „akarta” a függőségi viszonyt, s ennek alapján, amennyiben az az irodalom síkjában élethelyzetének megoldásával kecsegtette, esztétikai élményhez jutott. Másképpen érvelésünk semmissé válna. 21 F. Miko stílusmodellje a funkcionális stilisztika változata. A stílust mint a tartalom aspektusát, a szöveg egységesítő és differenciáló elvét határozza meg, amelynek nyelvi-szövegi univerálékként felfogott kategóriákban eszközölhető analitikus leírása. Ezeknek a rendszerét-paradigmáját pedig a nyelvi alapfunkció, a közlő (kommunikatív) funkció további egyénítése eredményezi. A rendszerben a közleményben mindenkor jelenvaló ábrázoló vagy ikonikus funkció a felhívással, címzettre irányulással (operativitással) áll inkluzív oppozícióban. A szöveg sajátos jellegét, típusát meghatározó szembeállítás az ábrázolás blokkjában a fogalmiság és az élményszerűség oppozíciója, az utóbbi körzetében differenciálódnak az irodalmi szöveg sajátosságát kialakítók. A rendszer egyben a szövegszerkesztésnek mint szmiológiai folyamatnak a leképezése is, kategóriái nagyjából lefedhetők a retorikából ismertekkel, az invenció, a diszpozíció és a szűkebb értelemben vett stilizálás, az elokúció fogalmával. A modell explikálását lásd: Irodalmi Szemle, 1970, 350—3, 1974, 368—370, 1984, 69—76,1985, 42—3, 1990, 437—443; a poémának a tanulmányban nem közölt részeit lásd: ISz, 1979, 237—241. Megjegyezhetjük még, hogy a tanulmányban elemzett poéma eredetije a Kralicei Biblia nyelvén íródott, ezt azonban a taglalás — mivel a barokk egyetemes jellegét domborítja ki — szándékosan mellőzi; a ford.)
