Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - UTE RASSALOFF: Megbénult alkotóképesség
UTE RASSALOFF annak a civilizációnak a létjogosultságát, amely Szlovákiát akkor még nem érintette. A megkeseredett fiatal írók, megundorodva az idősebb nemzedék agóniájától csakúgy, mint a hivatalos irodalom által fölvett álproblémáktól, szabadjára engedték cinikus vénájukat, de ez a cinizmus is csupán a hontalanok halk melankóliáját volt hivatva leplezni. Az olyan fiatal szerzők, mint Martin Šimečka azonosultak apáik disszidens voltával, és közelebbi ismeretségbe kerültek a rendőrséggel. Csak kevesen írtak az íróasztalfióknak. Vilikovský — akiről az az anekdota járja, hogy valahányszor írni kezdett, csomagolópapírral beragasztotta az ablakait, hogy ne kelljen látnia a szomorú valóságot — fittyet hányva az olvasóra és a cenzúrára pastiche-t írt Osztrák—Magyar Monarchiában majd a Csehszlovák Köztársaságban élt szlovákok nemzeti karakteréről és így e régió posztmodern törekvéseit gazdagabbá tette egy szlovák virággal... Minden vargabetű, sérelem, eltévelyedés, és az abszurditást súroló torzítás ellenére a prózaírók többsége visszatért a maga létkérdéséhez, amely nem más, mint két lehetetlenség alternatívája: vagy sikeres szerző lesz a hatalommal kötött kompromisszum, és egyben írói arculatának bizonyos méretű feladása árán, vagy a hatalomtól való teljes elhatárolódás révén következetesen megőrzi személyiségének sérthetetlenségét, és egyúttal lemond még a reményéről is annak, hogy tehetsége valaha is kiteljesedjék. „ Vannak kábítószercsempészek, akik naponta lakást változtatnak, hogy kicsússzanak a rendőrség kezéből. Egy apró plasztikai műtét hozzásegíthet, hogy valaki a világ túlsó végén új életet kezdjen. És Janusz Korczak önként követte zsidó védenceit a gázkamrába. ” így ír az ablakait beragasztó Vilikovszký. A dilemma, úgy látszik, feloldhatatlan. Neue Zeit, 1991. VI. 6. (Ford. F. Kováts Piroska)
