Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Balogh Edgár: Történelmi hiedelmek láza (részlet a Keserű könyvből)
BALOGH EDGÁR Történelmi hiedelmek láza Részlet a Keserű könyvből (Kolozsvár, 1986. március 8.) Ma befejeztem a Kriterion Téka-sorozata számára tervezett Marlin-kötetemet, előszót írva a szász szerző munkáiból vett szemelvények elé, Josef Mariin tragédiája címmel. Egyelőre semmi kilátásom sincs arra, hogy ez a könyv megjelenHfcssčk, hiszen a szóban forgó ifjú szász költő, regényíró és publicista 1848. március 15-én Pesten a magyar forradalmi ifjúsághoz csatlakozott s a tizenkét pont mintájára állította fel politikai reformprogramját az erdélyi szászok számára. Vagyis: unionistavolt, Erdélynek a forradalmi Magyarországhoz való csatlakozását hirdette, nem egyedül. Hiszen akkoriban az erdélyi románság forradalmi vezetői, sőt tekintélyes brassói és segesvári szász képviselők is egyetértettek a demokratikus erők összefogásával bizonyos feltételek alapján, így a román, illetve a német nyelv hivatalossá tételét követelve nemzetiségi területeken. A szászsebesi ifjú Mariin sem gondolta másképp, el nem választva a néptestvériség elvét a társadalmi haladás eszméjétől. Tragédiája az lett, hogy később csalódnia kellett a magyar kormány hegemonisztikus nyelvpolitikájában, s mert Pozsonyban a kolera szász költőt ifjan elragadta, nem érhette meg a magyar forradalom önkiigazításait, Kossuth és Balcescu megegyezését, a kibékülést Avram íancu mócaival és a Szemere-féle első európai nemzetiségi törvényt. Most én hiába emelem ki a szász szerző román- és magyarbarát írásainak — egy Attila- és egy Horea-regénynek — Kelet-Európa emancipációjára utaló jelentőségét, mindez nem esik latba a ma nálunk, Romániában egyeduralomra jutott történelmi megítélésben, amely mit sem kíván tudni 1848 és 1849 román—magyar viszonylatának pozitívumairól, s csakis az osztrák ellenforradalom oldalára sodródott erdélyi román megnyilatkozásokat értékeli. A Marlin-kötetet mégis befejeztem, abban bizakodván, hogy eljön a tárgyilagos történelemszemlélet döntése a kölcsönös hibákkal szemben, s Mariin tragédiája is tanulságul szolgálhat akár a magyar, akár a román nacionalizmus hibáinak, tévedéseinek, vészes ellentmondásainak felfedése számára. Ki hitte volna az 1944-45-ös eseményeket követő közös román—magyar demokratikus erőfeszítések, majd — ahogy akkor mondtuk — a szocializmus alapjainak lefektetése idején, hogy közös hazánkban egy legyűrt nacionalista történelemszemlélet újra felerősödik, s türelmetlen nemzetiségi politika fegyvere lesz? Nemcsak 1848-49 eseményeinek felfogása fordult a maga ellentétébe. Akkor, az útkereső negyvenes években, elértük már mind a Kossuth-kormányzat nacionalista elhajlásainak, mind a társadalmi forradalom eredeti céljaitól elforduló, Habsburg-párti román parasztmegmozdulásoknak a bírálatát, s előtérbe került a román és a magyar forradalmi törekvéseket összeegyeztető Nicolae Balcescu történelmi igazának kellő értékelése. Mi, az erdélyi magyarság demokrata szószólói, román társaink oldalán mint forradalmi kormányerő éppen úgy szembefordultunk a magyar nacionalizmus hagyományaival, mint amiképpen román társaink is túljutottak a román előítéletek és elfogultságok ingoványán. Együtt tudtuk ünnepelni mindazt, amiben a két nép évszázadok során egymásra talált, s ugyanakkor a felkísértő nemzetietlen nihilizmus veszélyével is közösen néztünk szembe,
