Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - BIBLIOTÉKA - Török Elemér: Árnyak és fények; Urbán Sándor: Fölparcellázott égbolt; B. Kovács István: Malac Julcsa (Gömöri népmesék)
BIBLIOTÉKA 671 B. Kovács István: Malac Julcsa (Gömöri népmesék) Az elmúlt negyven évből nemigen emlékszem hazai magyar népmesegyűjteményre. Saját gyűjtésű összeállításra (Géczi Lajos 1989-ben megjelent Ungi népmeséit leszámítva) meg még kevésbé. Ilyen értelemben akár úttörő munkának is tarthatnánk B. Kovács István Malac Julcsa című gömöri népmeséit. Sajnos, kötetében az úttörésből inkább csak a kezdőség érezhető. Kezdőre utal elsősorban a könyv átgondolatlansága, „önazonosságának” hiánya. A cím például felnőtteknek szóló, pajzán-vaskos történeteket sejtet, de a könyv hátsó borítóján a fülszöveg gyermekeknek ajánlja a kiadványt. Az igazság pedig az, hogy a kötet negyven népi szövegének csak mintegy a fele megkomponált, fordulatos cselekményű meseszerű történet, a többi nyers, a rögtönzés, a pillanatnyi ötlet jegyeit magán viselő anekdota, tréfás történet vagy egyszerűen: vicc. Továbbá: Közismert meseszüzsék felgyűjtése és közlése csak akkor elfogadható, ha ezek az eredeti formával szemben bizonyos variánsokat képviselnek. Ilyen érdekes variáns például A hálátlan ember (az ismert Aladin-féle csodalámpa hazai változata), vagy a Köles Jankó (a Tündér Ilona gömöri változata), de például a Három bakkecske már semmit sem tesz hozzá az egész magyar nyelvterületen közismert Mátyás király-történethez (amely arról szól, hogy hogyan „feji meg” az öreg paraszt a király három tanácsosát), így közlése nem megokolt. És sajnos, az említett mintegy húsz, meseként elfogadható szöveg közül csak négy-öt a variáns. A többi inkább szegényíti, sematizálja, mintsem gazdagítja az „archetípusokat”. S végül: Egy eredeti gyűjtés előtt még akkor is elkelne a magyarázó, értelmező tanulmány, ha a gyűjtemény a gyermekeknek készült. Meg lehetett volna találni a módját, hogyan közölni a fiatal olvasókkal, hogy ezek hazai mesék, és hogy mi egy ilyen hazai gyűjtésnek a varázsa. Fel lehetett volna hívni a figyelmet a gazdag gömöri tájnyelvre, a szép és eredeti költői fordulatokra, a jellegzetes pásztor (juhász) koloritra stb., tehát mindarra, ami a kötet vitathatatlan értéke. (Madách, 1990) (r)
