Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - BIBLIOTÉKA - Török Elemér: Árnyak és fények; Urbán Sándor: Fölparcellázott égbolt; B. Kovács István: Malac Julcsa (Gömöri népmesék)
DTDI tnŤÉIŕ A » ži ív A. Török Elemér: Árnyak és fények A 2. világháború utáni szlovákiai magyar költészetre jellemző pályát futott be Török Elemér, az Árnyak és fények című versválogatás szerzője. Az ötvenes évek elején indul, s „lépcsős” verseiben nem csak a külső idézi Majakovszkijt: a fiatal Török a mondandójában is politikus költőnek, sőt néptribunnak készül. Sajnos, debütáló verseiben az akkori politikai élet közhelyeinél nem jut tovább, s ráadásul személyes egzisztenciáját is csak nagyon kevéssé éli meg. Később, a hatvanas évek vége felé, mikor az ilyenfajta költészetnek a csődje már Török számára is nyilvánvaló, költőnk szerencsésen találja meg azt a kifejezési anyagot, amelyben szubjektív s objektív létezését egyaránt bizonyos lírai hitellel tudja felmutatni. A hagyományos paraszti életforma anyaga ez, s Török szerencsés esetekben gazdag képiségű, sajátosan karcoló tárgyi elégiákat szervez ebből az anyagból. Azonban ahogy korábban az olcsó lelkendezés, az ún. hurráoptimizmus, úgy ezekben a versekben az idill veszélyével nem tud megküzdeni. E művek realisztikusnak tűnő szemléletét általában — az elégikus darabok kivételeitől eltekintve — a mozdulatlanság, az ellentétek elmosása, az egyszerűsítés, egyszóval az idill természete határozza meg. A nyolcvanas években újból változni, elmozdulni látszik Török Elemér költői világa. Sajnos, nem a megújulás, hanem a már egyszer volt csőd, a társadalom, a közélet lírailag motiválatlan igazságai, sőt megint csak közhelyei felé. A költő fejlődésének ezen harmadik szakasza csak a versek életszemléletében különbözik az első szakasztól: az ötvenes években Török minden verse a felületes optimizmus jegyében fogant, ma a költő a felületes pesszimizmus jegyében ír. A lírai mélység itt is, ott is hiányzik. Az elemi stilisztikai követelmények megint legyőzhetetlen akadályoknak bizonyulnak számára, szaporodnak verseiben a lapos, prózába feledkező sorok, sőt grammatikailag hibásan képzett szóalakok. A költő hatvanadik születésnapjára kiadott Árnyak és fények című gyűjteményből a válogató igény az első korszak sematikus verseit kihagyta, ki kellett volna hagyni e harmadik korszak nem kevésbé sematikus versezeteit is. (Madách, 1990) (d)
