Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - KULCSÁR FERENC: IMÁDSÁGOK XII (esszé)
KULCSÁR FERENC ez az új ember, ez az Úr-ember letérdepel elénk, hogy letérdepeljünk elé - hogy legyünk irgalmas szamaritánusok, lelkek, az isteni rész nemesítői és gondozói, a legkisebbek és a legutolsók oltalmazói, mert csak így leehetünk jók és így lehet jó nekünk, mert csak így lehetünk a barátja annak, aki utált és az emberektől elhagyatott volt, pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozd. Novella A legkisebb királyfi, a satnya, a beteges, a lenézett, az emberszámba alig vett, vagy Borsszem Jankó, a törpének is kicsi, a kemencepadkán heverő legény, a semmirekellő, Hamupipőke, a Libapásztorlány, a Kiskondás és a többiek. A kicsik, az alig múlt gyermekek, mindig ők a hősök. Az utolsók, ők ülnek a végén a Király mellé, ők kapják a fele királyságot, mert ők hajlandók meghallgatni a róka könyörgését, ők szánják meg a tört szárnyú szárcsát, a méhecskét, ők osztják meg utolsó falatjukat a rászorulóval... a Törvény: aki az úton, a porban fekszik összetörve és elhagyatva, kifosztva, az a Krisztus maga. A levél Tegnap levelet kaptam. Egyszerűt, vagyis megindítót. Megindító, amint leírom ezt a szót, most is, mint már annyiszor életem során, csodálat és öröm ejt rabul - a felfedezés csodálata és öröme. Milyen kimeríthetetlen és felfoghatatlan a szeretetnek és a kegyelemnek a jelenléte a világban, ha egyetlen szó is képes az emberi lelket egybefonni a mindenséggel! A levél, amelyet tegnap kaptam, egyszerűségében megindító, arra indít, hogy tollat fogjak, s szavaimmal és szavaimban összekössem a lelkemet a levélíró leikével, s találkozó és ölelkező lelkünk, találkozó és ölelkező szavaink megszólítsák a teremtést - s így, ezáltal mi ketten a mindenséggel beszéljünk, a mindenség pedig velünk. A kéz, amely tollat fogott, hogy a távolból megáldjon engem — a valóságnak, a valóság szépségének ez a mozdulata: voltaképpen ez az, ami a világnak értelmet ad; a kéz, amely megfenyíthet és megóvhat, a kéz, amelyet imára kulcsolhatunk, a kéz, amely teremtésre indíthat... Az emberi kultúra történetéből, a kezek történelméből hadd idézzek meg itt négy elhíresült kezet. Az első, s talán a legvakmerőbb Michelangelo Sixtus-kápolnabeli freskórészlete, az Ádám teremtése. Isten energiát sugárzó, kinyújtott karjának mutatóujja megérinti az ember mutatóujját, hogy eme érintés csodájából megteremtődjék az élet mint kultúrává terebélyesedő totalitás. A második egy kétezerötszáz éves történet, bibliai példázat a szentséggyalázásról és annak következményéről, nevezetesen Belsazár babilóniai királyról: Akkor előhozák az arany edényeket, amelyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket. Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a
