Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - DUBA GYULA: Nagymama álma (regényrészlet)
DUBA GYULA Istvánnak és özvegy Gál Józsefnének közösen kell teljesíteni, mégpedig nem teljesítés esetén a szabotázs vádjának terhe alatt. A mi gabonánk ugyanis a béke záloga, bár ezt tagadja az osztályellenség! Nagymama érezte, hogy gyomrában a belső remegés, amely már olyan régen jelen van, hogy szinte nem is emlékszik az időre, amikor még nem volt, a nyugtalan háborgás erős fájásba megy át, már az egész testén eluralkodik, és össze kell kuporodnia tőle, mert különben összeroskad. — Mózesnek jól fog a ceruzája — mondta lassan Gál István —, s ha jobban megnyomja, még jobban fog majd! — A kötelességét teljesíti — válaszolta erre Bogyó Julis. A papír külsején is látszott, hogy van némi igaza az özvegynek. Ez a hivatalos papír komoly irat, nem rettenetesen hibás gépírással és Mózes macskakaparásával ékes papírfecni, mint a korábbi végzések és parancsok, amelyek rendszerint már egyszer használt papírlap tiszta oldalára íródtak. A nyomtatott, szlovák nyelvű ív a következő, nagybetűs címet viselte: Az egész évi beadás szétírása hónapokra. Felül a helyi Nemzeti Bizottság bélyegzőjével van ellátva, alul jobbra pedig hivatalos, pajzsos-oroszlános körbélyegző nyoma díszeleg. Csak Mózes aláírása a régi, dülöngélő, hegyes betűk, a bizonytalanul kaparászó acéltollnak itt-ott kétágú nyoma, Mózes — ő tudja, miért? — akaratosan, erősen megnyomta a tollat, mintha ezzel is nyomatékot adna döntéseinek és akaratának. A beadási ívnek — kisebb betűkkel nyomva — alcíme is van: Az állattenyésztésre vonatkozó beadási kötelezettségeket az Önnel való megegyezés után és alapján a következőképpen határozzuk meg! — Igazán nagyon udvariasak — csodálkozott Gál István —, de hát erről velem senki sem beszélt! — Mózes nem akarta... Arra nincs idő, mondta! Az elnök mindig tudja, mit tesz... Hogy mit kell tenni. Mi lenne, ha mindenkivel alkudoznánk, hogy az állam támogatására és a városi munkásság ellátására adja be a termést?! Nem lenne osztályharc az ilyen! Nagymama lassan bement az öreg házba, menekült, annyira elhatalmasodott gyomrában a görcsös fájdalom. A beadási ív rubrikáit kitöltő adatok azonban már Mózes elvtárs képzeletéről és hozzáértéséről árulkodtak. Igazából azonban a valóságérzékelés gyászos kudarcát hirdették. De azt a szívszorongató tényt is sejtették, hogy a gazdákat a jövő érdekében nálánál már sokkal nagyobb erő és pusztítóbb gépezet őrli, Mózes azonban pontosan működő, engedelmes és hatékony csavarja ennek a nagy társadalmi gépezetnek. Egy tonna marhahúst és hatszáz kiló sertéshúst követelt Gál Istvántól. A tejmennyiségek hektoliterjeit és a tojások ezreit úgy hintette szét az ív rovataiban, mintha kötetlen és komolytalan, ám valamilyen okból mégis mérhetetlenül fontos játékot űzne. Azonkívül félszáz baromfit kért, továbbá juhsajtot és gyapjút. Csupán mézet nem követelet Gáléktól, bár az íven erre is volt rubrika. A gazda számára megdöbbentő volt az a brutális közöny és kérlelhetetlen önkény, amelyet a beadási ív tükrözött, úgy érezte belőle,
