Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - DUBA GYULA: Nagymama álma (regényrészlet)
DUBA GYULA Nagymama álma (részlet egy készülő regényből) Nyár derekán kezdődött... A helyi nemzeti bizottságról kikézbesítették Gál István beadási kötelezettségeit, megkapta a beadandó „kontingens”-t. Aratásra készülődtek és indokoltan felmerült a kérdés, miért csak most írták szét a beszolgáltatásra kért gabonamennyiséget? A gazdák már nem befolyásolhatják a termést! Ősszel és tavasszal vetettek, most már nem rajtuk múlik, mennyi búza, árpa és kukorica terem. A kérdés olyan természetes, hogy indokoltságában senki nem kételkedett, de választ se adott rá senki. — Nem vetettünk zabot — mondta nagymama —, miből adjunk be tíz mázsa zabot? Amikor nincs... Fellebbezni kell! — Ez ellen nincs fellebbezés — válaszolta a gazda —, ott áll a levél végén, hogy a szétírás ellen nincs helye fellebbezésnek! — Mindig lehet fellebbezni — állította izgatottan nagymama, fehér arca kissé kipirult, jeléül, hogy bensőjében nagyon felindult, és igyekszik nem mutatni —, ezelőtt mindig lehetett fellebbezni, csak amikor jött a végrehajtó, akkor már nem volt mit tenni... — Azelőtt más világ volt — jelentette ki komoran Gál István. Nagymama azonban annyira érezte igazát, hogy nem bírt belenyugodni a dologba, napokig leste Markéta nénit az utcán, várta a faluvezetés hivatalnoknőjét, hogy tisztázza vele a félreértést. Sokáig beszélgettek, a morva Markéta néni türelmesen hallgatta nagymama magyarázkodását, figyelemmel követte mélyen átérzett érveit, melyek arra voltak alapozva, hogy csak annyi gabonát lehet beadni, amennyi terem, de még annyit sem, mert vetőmagnak és kenyérnek is kell hagyni. Markéta néni néha bólogatott is, jeléül, hogy megérti és elfogadja nagymama okfejtését. Végül azonban megunta a meddő beszélgetést és türelmét veszítve felcsattant. — Állam kivetette falunkra, mi szétírtuk parasztoknak és punktum! Ennek csakis így kell lenni, nagyanyó! Ne avatkozza maga államügyekbe, mert ahhoz maga nem érti! Megértettem, nagyanyó? Attól fogva nagymama kevesebbet beszélt, magányos és hallgatag lett, visszavonult önmagába. Magába nyelte keserűségét és nem ment az utcára többé. Markéta néniről pedig ennyit mondott: — Nem ért minket, hogyan is értene, hiszen idegen! Idegenből jött a faluba, basáskodni jött felettünk.
