Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - JIŘÍ KOLÁŘ: Mindennapi komédia (versciklus)
JIRÍ KOLÁR Te? Te soha nem fogsz úgy szeretni engem, mint én téged Ha hangosan ki merném mondani ami a szívemet nyomja ki nevezhetné akkor ki nevezhetné még szerelemnek a kettőnk dolgát? A holtak? Te sem! Vagy talán egyedül csak te? De mit érek vele ha azt mondod: Igen, ez szerelem, igazi szerelem! ha egyszer mindig én vagyok az a másik akit aztán meg sem ismersz s úgy beszélsz ahogy tegnap mint tegnap amikor vártalak hogy mikor érkezel meg A pályaudvaron voltam úgy déltájt akinek beszélni készülsz, az nem én vagyok, az ő kezük mindig tiszta, s elegük van belőlünk, akik örömmel mosogatjuk a kezük. Mindig úgy gondoltam, hogy a tisztítóbely s a pokol tűzzel, vadállatokkal vagy kínzószerszámokkal van tele, de látom, csak két szó van ott: Muszáj... avagy! Muszáj... a vagy! Muszáj... a vagy! M uszáj... a vagy! Muszáj... a vagy! Muszáj... a leghosszabb halálba menned. Hát Isten veled, s ha valaki megállít ma vagy holnap, vagy egy hónap múlva, s bármit kérdez, együtt háltunk, az Isten szerelmére, együtt háltunk, gyermekeim s anyám életére mondom, együtt háltunk, s ez minden, s mindig emlékezz, mindig új könyvekről s a költészetről beszélünk, felületesen. (III)
