Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - KOVÁCS F. ALADÁR: Svábok (regényrészlet)
Svábok A lányok kíváncsiak voltak, hogyan fog apjuk dohogni a fattyú miatt, de az áldott jó ember volt, nem hánytorgatta nagyon az eredetét. Megbarátkozott a legénykével, aki nem reája ütött. — Legalább adtak is valamit a törökök, nemcsak vettek — mondta megengesztelődve, hogy fiú a gyerek s nem lány, lesz kire hagyja majd az üllőt meg a fújtatót. Az idegen vők, az obsitos vitézek csak úgy hegyezték fülüket a sok magyar beszédre. Mindenre csak nevettek és mondogatták sűrűn a „nem tudom”-ot. Egyébként tetszettek az öregeknek. Különösen Da Ponté kecskeszakálla és a finn magassága ejtették bámulatba a pátyi asszonyokat, akik kíváncsian őgyelegtek és fecsegtek, mint a csörgő szarkák, a boldog ház körül, ahol annyi férfiember van egyszerre. A kovácsné megsiratta húgát, ángyikát. — Örök világosság fényeskedjék neki — mondta, és letörölt egy könnyet, aztán a másodikat, harmadikat. Az új házasok tyúkokat meg libákat vittek visszamenet Pátyról, ültetni valónak. Zacskóban meg vetni való búzát is kaptak az anyjuktól, zöldséget, póréhagymát, retket — hozományképpen. Lesz most már Alsókeszin megint kenyér, pogácsa meg szárnyas. Télvíz idején fúrt-faragott és két faekét is eszkabált az ezermesterkedő finn. Egyet magának, egyet a sógornak. Befellegzett a lovak úri életének. Lekerült róluk a nyereg, kengyel, kötőfék, rudasok lettek, meg nyomtató lovak s a szántást is meg kellett kóstolniuk, ami nem nagyon ízlett. Kárpótlásul viszont összeengedték a két lovat: az olaszé csődör volt, a finné kanca. Ez meg ízlett nekik. Az első csikó a finné, a második az olaszé lett. Magyar szó is tapadt lassan a férfiakra, de az asszonyok is pötyögtek valamit németül. Nem telt bele egy esztendő, nosza megérkezett a rabbiátus Kowalowsky is, megpipogyásodva. Nem egyedül jött, testes, dézsalábú, nagyfarú asszony ült a lovon, ő meg gyalog baktatott mellette a porban és vezette óvatosan. Helyre rác asszony volt az eszemadta. Lehetett volna most a lengyelnek akármilyen nagy rangja, látszott, hogy a párja mindig eggyel feljebb lesz. Letelepülni jöttek ők is, mert már az aranybányának lassan leáldozott; nem volt már ki nem rabolt, fel nem forgatott magyar község. De nemcsak ők jöttek ám, poroszkált velük még öt martalóc a porciószedőktől. Két francia: a Martin testvérek, akik szintén tudtak németül. Két lengyel, akik közül az egyik a „tréfamester” Pruzsinszky volt, a másikat Lesinszkynek hívták. Az ötödik olasz volt, Nattonak hívták és bresciai származású volt. Teheneket hajtottak maguk előtt, de oly lesoványodottakat, hogy hátulról gémeskút alakjuk volt.
