Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: A jelentés (novella)
MONOSZLÓY DEZSŐ részletekből áll össze. Egyszóval máris elpárolgott az a bizonyos, előlegezett bizalom? Óh, nem, mondtam, az álomnak és a fantáziának is lehet hinni. Sőt, néha sugallóbb erejük van, mint a valóságnak. Én a valóságról tettem jelentést, csattant fel Erik, Ilonát és a többieket nem álom és nem képzelet taszította a mélybe. Hanem ki?, pendítettem meg ártatlanul, s kezembe vettem a gombfutballcsapat egyik egészen laposra csiszolt tagját. Ez volt a B csapatom középcsatára, mondta Erik, a gyilkosok pedig azok az egyenruhások voltak, akik a kapu felé tereltek. A falon túl mindjárt a szakadék következett? Igen, egy teljesen meredek sziklafal, le a tengerig. S mindez egyszerre történt? Amíg a téren várakoztak, semmi sem utalt arra, hogy mi fog következni? Az előérzetemre kíváncsi? Én beérem, ha az elmondott tényekkel egyetért. Nézze, Erik, én kész voltam szőröstül-bőrös- tül mindent tudomásul venni, amit a Jelentés tartalmaz. Magát nem elégítette ki ez a lehetőség. Nos, nekem volna egy indítványom. Próbálja röviden összefoglalni, amiben hinnem kell. Helyes, mondta Erik és hátravetette magát a bőrtámlás karosszékben. Elhiszi, hogy arról a sziklafalról pléhzsákokba csomagolva dobálták le az embereket? A zsákokból képződött halom a tengerig ért; később meszet, földet, követ dobáltak rájuk és Ilona is ott volt közöttük, Ilona, akit szerettem. Ennyi az egész?, kérdeztem közönyös hangon. Igen, ennyi. Mindez napjainkban történt, amikor annyit fecsegünk emberszeretetről, haladásról, közjóról és szabadságról. De hát mit gondol, miért taszították le oda azokat az emberket? Változtat az valamit az esemény borzalmán? Én szeretek a magyarázatokra vadászni, alighanem mindennek megvan a magyarázata, talán annak is, hogy megszülettünk. Ha azt mondom, azért szórták oda az embereket, mert ki akarták szélesíteni a partot, s nem volt elég kő, föld, mész és egyéb építőanyag — ha erre kellett az emberhús, ez megnyugtatja? Megnyugtatni éppen nem nyugtat meg, de végeredményben a maga Jelentéséről van szó, nem az enyémről. Egy kérdés azért még idekívánkozik: Miként lehet, hogy egyedül maga menekült meg? Ezen a kérdésen a rendőrfőnök is eleget lovagolt, ahelyett, hogy a halottak névsorát igyekezett volna felkutatni. Na jó, ezt akkor ne feszegessük. Ön félreért, én mindenre válaszolni akarok. Igen, hiszen tartozom azzal, hogy semmi se maradjon homályban. Azt kérdezte, hogyan menekültem meg és miért éppen én. Ebben valószínűleg a véletlen játszhatott közre. Valaki leszakította a hátizsákomat. Abban volt a fényképezőgépem, meg az egész útipoggyászom. Miközben kerestem, hátrasodródtam. Mire ismét a falhoz értem, mindössze néhányan maradtunk. Ilonát akkor már elvesztettem, csak a sikolya ért el még hozzám. A reflektorokat eloltották... Jó, jó, vágtam türelmetlenül közbe, a folytatást már ismerem. Amikor magát is a mélybe taszították, hogy is mondta, pléhzsák?, szóval sikerült egy ilyen pléhzsák szélébe megkapaszkodnia. Reggelig ott csimpaszkodott, aztán lejutott a tengerpartra, ott egy halászhajó felvette. így volt? Igen. Elhiszi? Miért ne hinném el? Igyekeztem kedélyes arcot vágni, de amikor Erik összeránduló szemöldökére pillantottam,
