Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - KEREKASZTAL - Folyóirat a lőporos hordón
Folyóirat a lőporos hordón őket — itt akkora az avantgárd, a neoavantgárd, a posztmodern, realista, szürrealista, az anyám kínja tudja, micsoda íródömping. Tehát igenis nekünk kutya kötelességünk ezeket a tehetséges embereket az Irodalmi Szemláxn futtatni. Ez nagyon sok embernek nagyon nem tetszik, de nincs más választásunk, és itt kapcsolódnék vissza Tőzsér Árpádhoz. Nagyon mulattam azon a megjegyzésén, amikor azt mondta, hogy az Irodalmi Szemle népfrontos folyóirat. Pontosan azért tángálnak el minket minden szám után, mert azt állítják, hogy egyáltalán nem vagyunk népfrontos folyóirat, hanem egy írói klikknek és egy írói csoportnak a folyóirata vagyunk... Hizsnyai Z:. — Ezért ülünk a lőporos hordón! Grendel L:. — ...sőt egyik irodalomtörténészünk azt állította, hogy a lapban mindenki az én petém meg valami hasonlókat, úgyhogy igen érdekes megjegyzés volt Árpád részéről, miszerint népfrontos folyóirat az Irodalmi Szemle; és nem egészen értem, mire gondolt pontosan. Egyébként a mondanivalójával egyetértek, azzal a megszorítással, hogy valóban jó lenne, hogy ha az Irodalmi Szemle valamilyen irodalmi irányzat vagy valamilyen irodalmi iskola profilját venné föl, remélem, hogy így is lesz, abban a pillanatban, amikor az Irodalmi Szemle mellett mondjuk a pozsonyi pályaudvaron megvásárolhatom a Holmit, a 2000-t, a Korunkat, a Hidat és más magyar folyóiratokat. Ez egyelőre, hogy úgy mondjam, nem valószínű, s az sem nagyon valószínű, hogy három-négy év múlva, a jelenlegi árak mellett, meg tudom vásárolni ezeket a folyóiratokat. Amikor az Irodalmi Szemle első olyan számában, amelyet már én jegyeztem mint főszerkesztő, írtam egy kis szerkesztőségi bevezetőt, abban azt írtam, hogy az Irodalmi Szemlét olyan módon szeretném szerkeszteni, hogy ez a folyóirat a csehszlovákiai magyar irodalomnak ilyen, progresszív- megújuló, akár az avantgardot is vagy a neoavantgardot is befogadó írásait preferálja, de senkit azok közül az írók közül, akik a szlovákiai magyar irodalom elmúlt negyven évében jelentős értékeket tettek le az asztalra, senkit nem akarunk és nem is fogunk kiközösíteni az Irodalmi Szeml(foő\. Domokos M.: — Én a ti vitátokból éppen azt hallom ki, hogy a megújuló vagy megújulni kívánó Irodalmi Szemle legnagyobb újdonságának éppen azt szánjátok, hogy ne modellt adjon végre, hanem lehetőséget biztosítson a tehetséges emberek számára. Grendel Lajos írta valahol, szó szerint idézem: „legyen az író a nemzet lelkiismerete, de ne legyen a nemzet szuronya”. Azt hiszem, hogy itt pontosan az a probléma, hogy a mindenkori hivatalos irodalompolitika és irodalompolitikák nemcsak Szlovákiában, hanem másutt is, amiből csak lehetett, manipulatív úton ideologikus szuronyt faragtak, és ezekkel a szuronyokkal tessékelték ki azokat az embereket a folyóiratokból is, azokat a tehetségeket, amelyeknek most ti lehetőséget akartok adni. Ezzel kapcsolatban Tőzsér Árpádtól szeretnék megkérdezni valamit. Te írtad, nem is olyan régen, hogy a szlovákiai magyar értelmiség idősebb nemzedékeinek — idézőjelbe téve, de komolyan gondolva mégis a szót — a kollektív bűne a szürke középszer kultusza. Nos, nem gondolod-e, hogy
