Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - KEREKASZTAL - Folyóirat a lőporos hordón
Folyóirat a lóporos hordón amelyet a csehszlovákiai magyar irodalomban mondjuk Duba Gyula és Dobos László képvisel, egy percig sem vonta kétségbe azt, hogy Duba Gyula, Dobos László, Gál Sándor és mások jelentős irodalmi értéket hoztak létre a csehszlovákiai magyar irodalomban. Hogy nem az akkori hatalom konformistái ők — viszont ha vitát, poétikai vitát provokált, az abban a korszakban azonnal átvetítődött politikai síkra. Tehát egy olyan furcsa helyzet alakult ki, hogy nem létezhetett irodalmi vita anélkül, hogy annak ne lett volna valamilyen politikai vetülete, és ezt a hatalom ideológusai, a hatalom gyakorlói ki ne használhatták volna vagy az egyik oldal vagy a másik oldal kárára. Ez olyan furcsa, népfrontos helyzetet teremtett azután a csehszlovákiai magyar irodalomban, hogy miközben itt poétikák kerültek szembe már a hatvanas évek elején, ugyanakkor a különböző poétikák közötti konfliktusok nem tudták kifutni magukat, nem tudtak tisztázni semmit sem, mert aki vitát kezdeményezett vagy vitát provokált a csehszlovákiai magyar irodalomban, annak számolnia kellett azzal, hogy ez a vita politikailag manipulálható lesz. Ez ahhoz a szerencsétlen állapothoz vezetett, hogy negyven éven keresztül nem tudtak álláspontok és szemléletek igazán tisztán megfogalmazódni a csehszlovákiai magyar irodalomban. Talán éppen ennek köszönhetően kellett egyfajta Fábry-mí- tosz. S ezért én nagyon tisztelem Hizsnyai Zoltánt. Most egy kicsit, nem is olyan nagyon kicsit kikezdte ezt a mítoszt az Irodalmi Szemlttoen közölt esszéiben. Azt hiszem, hogy a 89-es fordulattal nagy lehetőség nyílt a számunkra, hogy a meglevő alapvető poétikai különbségeket, ha úgy tetszik, konfliktusokat szembesítsük. Nem azért, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom jövője számára valamiféle ösvényt, vagy új ösvényt vágjunk, hanem saját magunk érdekében, tehát hogy az irodalomról vallott saját elképzeléseinket tisztázhassuk. Ezek csak polémiákban tisztázhatók. Na most, sajnos, az történt, hogy amikor Hizsnyai Zoltán feltörte a pecsétet, abban a pillanatban a csehszlovákiai magyar irodalmi közvélemény nagy része igen hisztérikusan reagált tettére, és megfeledkezett arról, hogy Hizsnyai tulajdonképpen lehetőséget nyit a számunkra, mindannyiunk számára, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom egész n ' újra átgondoljuk. Nem annyira Fábry-revízióról van szó Hizsnyai esszéje esetében, mint inkább a csehszlovákiai magyar irodalom értékrendszerének a revíziójáról. Domokos M.: — Ha szabad itt mint kívülállónak közbevágnom, én ezt úgy értelmezem, hogy eszerint az Irodalmi Szemle megújulásának egyik alapmondanivalója az, hogy fölmond egy negyvenéves, vagy nem tudom hány évtizedes népfrontos kényszerillúziót a szellemi életben. Viszont azt gondolom, hogy a Fábry-mítosz megítélésében az a történelmi méltányosság megilleti Fábry Zoltán pályáját és működését, hogy t.i. ennek a helyzetnek, amiben ő működött és írt és dolgozott és tett sok mindent lehetővé — és ugyanakkor sok mindent lehetetlenné, amiért csak bizonyos mértékig lehet őt felelőssé tenni. Valóban van olyan politikai, társadalmi
