Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Széky János: A járkáló (regényrészlet)
Széky János ház és az autó körül. Több pénzbe kerülhettek, mint a kocsi — ha nem egyébért csinálták. A bosszúálló tehát dolgavégezetlenül ment haza. Mikor a konyhában felgyújtja a villanyt, azt látja, hogy egy svábbogár iszkol a szekrény alá. Másnap bemegy dolgozni, utána a resti söntésében bedob egy konyakot, kiül az állomás előtti parkba. Gondolkodik, hogyan távolfthatná el a kis házőrzőkölyköket. Odáig eljut, hogy színlelt támadással kell a figyelmüket elterelni. Örömében hazafelé benyom egy sört. Es még egyet. Amikor hazaér, felgyújtja a villanyt a konyhában, és — — Svábbogár — mondta Domby. — Mit svábbogár! — mondta a tetovált. — Úgy éljek, mester: egy egész hadosztály. Ki se látszott a kő a sok kis fekete dögtől. Olyan, mint egy csorda. Rosszba’. Bent Éva zokog az ágyon, a gyerek ordít, meg sincs fürdetve, órák óta gyötrődik a szaros pelenkában. A fiú vigasztalta az asszonyt, tisztába tette a gyereket, a konyhában csótányirtót szórt szét. Hiába, másnap is ugyanúgy futkostak a kövön a kihízott dögök. Bekajálták a csalétket, és ottan vigadoztak. Még több is. Valahogy kiciánozták a lakást, és az első nyugodt napon a fiúnak eszébe jutott, mit kell tennie. Könnyen hozzáfért mindenféle vegyianyaghoz. Pokolgépfélét fabrikált. Egy jól kiválasztott pillanatban lerakta bombáját a Vellai-villa betonkerítése mellé, aztán futott egy kört. A csomag közben felrobbant, erre odaszaladt az összes kis karatés. Tiszta a levegő. Igen ám, de a srác most hűlt helyét találta a kocsinak. Dühében a kapu kilincsét rángatta. Persze minek. Nagyot lélegzett, vett a feleségének egy csokor rózsát, de otthon nem talált senkit, csak egy falkányi egeret a nagyszobában. Éva meg a gyerek a szomszédéknál sírt és reszketett. Kirakták az egérfogókat meg a mérget, akkor pedig nyest költözött az éléskamrájukba. Megfogták a nyestet, másnap a ház tele lett hangyával. A hangyákat is kiirtották valahogy, visszajöttek a svábbogarak. Holló Éva csak feküdt az ágyon és visított. Kivisította a titkát. Amikor elhallgatott, megtudta a férje történetét. Az igazit. Másnap kijöttek a mentők. A srác lemondott a bosszúról. Elment tőle a kedve, nem is ért volna rá. A házat nem tudták eladni, otthagyták és albérletbe költöztek, veszekedtek a háziakkal, a fiú gürcölt, a gyerek nem nőtt. Éva zokogott és visított és aludt, tokát eresztett és kétfelé löttyedt a melle. Egy kicsit kancsal is lett valahogy. Soha többé nem lehetett vele normálisan beszélni. Aztán becsukták a zárt osztályra. A fiú meg neveli a gyereküket. — És? — kérdezte Domby kissé részegen. — Kész-passz — mondta a kocsmáros. — Van itten tanulság? Nincs tanulság. A háttérből valaki közbeszólt: — Neked nincs. A fiatalembernek van. A múltkor kölcsönadtad a biciklidet, aztán kitől kaptad vissza? — Akitől te a demizson datolyapálinkádat. A fiatalember tarkóját huzat csapta meg. — Mi van, vörösbegy, baltát nyeltél — kérdezte valaki a háta mögé nézve. Langyos kezet érzett a vállán. Megfordult. Ismerős arcot látott. Az ököl már repült is felé — zoom —, és Domby fölfeküdt a bádogpultra. De testének alsó fele nehéz volt, lehúzta, ott ült a földön, és nem tudta, merre van alul és fölül. Sötétedés után a szomszéd megbotlott a lyukas lábasban, rátaposott Rambóra és a mocsokra. — Odavagyok a rakenrollért — mondta a rádió.
