Irodalmi Szemle, 1992

1992/4 - KRAUSZ TIVADAR: Régészeti leletként (versek)

KRAtfSZ TIVADAR

Régészeti leletként

Apám pár napja tesz-vesz a régi papírok, levelek, iratok között. Rendszerez. Selejtez. Fütyörészget magában. Szeretem. És már megint bejön a szobába, ahol éppen dolgozom. Hozzám szól. Hogy régi kézirataimra akadt. Zárd be az ajtót, dobd ki őket, ne spájzold a szemetet! Túl érzékeny. Szentimentális. Mert öreg. Ez így nagyon goromba. Majd én kidobom. Megnézem, mi az a szemét. Régi kézirataim. 78-’81 közöttiek. A kidolgozatlanokat kidobom. Négy szöveg életképes. Rímel rám. Porosak. Fújok még rájuk egy kicsit. Ahol lehetne húznék. Nem sokat. Legyenek ezek az első verseim, ha már azok. Nem köszönöm meg apámnak. Ő csak közvetített. Ahogy én is csupán közvetítő vagyok. Mégis megköszönöm. Köszönöm. Szépen? Tessék nekem is megköszönni! Hogyha van bennem köszönet.

I.

a sík.föCött nyitott ég nem gyógyuíó égő seb döfve bele itt áttolj szép az élet mint egy kés

II.

álmoké vittek. parázstáncba éber vagyok varázst törölj mégis tánc parázstánc tüzem gyötör oíthatatian éghetetlen Ceíkem örök, örök. tánc parázstánc

III.

Sima szavon szóinak: A tenger is közös.

1Zz üres csábítás, fennköCt neszesemmi 'Bárhogy hitegetnek^ nem kett, mert idegen.

A számnak,nagyon sós, szívemnek.is messzi Látni? Azt akarom. (De hagyják.patakpmJ “Én vétkem... énzés — haCandök? megértik^

*istenek.