Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - RÁCZ OLIVÉR: Emlékezzünk régiekről... (vitairat)
RÁCZ OLIVÉR talán kétszer változtatta meg az Irodalmi Alapnak a javasoló bizottság döntése után felterjesztett előterjesztését. Arról azonban nem tudok, ki és mikor ígért Tóth Lászlónak Madách-díjat: a javasoló bizottságnak minden esetben öt tagja volt, s ha az előzetes elbírálások során olykor akadtak is különböző vélemények, nézeteltérések, a bizottság végső döntésének, akárcsak a törvényszéki esküdtekének, mindig egyöntetűnek kellett lennie: a Madách-díjra és a jutalmakra felterjesztettek névsorát mind az öt tagnak egybehangzó határozattal kellett aláírnia — "ellenzem” vagy "tartózkodom” nem létezett. 3. Idézet a NaplčfoóY. "Duba rajta van az Érdemes művész címre felterjesztettek listáján. Ezt akarta?” Nem tudom, akartta-e? Azokban az években az írószövetség terjesztette fel az Érdemes művész címre alkalmasnak tartottakat; a szekcióval legfeljebb konzultáltak. Vajon milyen tárgyi, elvi fenntartásai vannak Tóth Lászlónak Duba Gyula Érdemes művészi címe ellen, hiszen évtizedeken keresztül azon a sérelmen rágódtunk — jogosan —, hogy magyar írók elenyészően szórványosan kapják meg ezt a címet. (Magam is megkaptam; igaz, hogy első felterjesztésemet a prágai Fehér Ház azzal utasította vissza, miszerint "nem lenne helyes, hogy miniszterhelyettesi funkcióban részesüljek ebben a címben...” Annyi ezresem legyen, ahányan jóval magasabb funkcióban részesültek ennél jóval nagyobb, Nemzeti művész címben... De ez egy percig sem zavart: azt is csak utólag tudtam meg, hogy felterjesztettek, amikor — a Fehér Ház törölte a felterjesztésemet. A megalázót az ember mindig megtudja: erről ’’jóakarói" buzgón gondoskodnak.) Azt azonban vállalom, hogy — idézet: ”Rácz azt tekintetette legfőbb feladatának, hogy elérje, a nemzetiségi író is kaphasson szlovák irodalmi díjat és Érdemes művész címet. Nos, állhatatos munkája most gyümölcsözni látszik: az idén már meg is osztozhatott Dubával a díjon-címen!” Ehhez csak ennyit: a díjat A Rogozsán kocsma című regényemért kaptam: javaslói Rudolf Chmel és Karol Wlachovský voltak. Olyan nevek, amelyekre ma is érdemes felfigyelni. Vajon milyen érdekük fűződhetett a "futtatásomhoz”? Hivatalos összejöveteleken kívül sohasem találkoztam velük: sem kávéházban, sem kocsmában, sem lányoknál. 4. Drámapályázat zsűrije. Sohasem voltam tagja, nem is óhajtottam lenni: a dráma sohasem volt közelebbről tanulmányozott műfajom. Azt azonban nem értem, milyen utólagos aggodalmai vannak Tóth Lászlónak, hogy amennyiben az írószövetség delegált volna tagokat a zsűribe — idézet: "Csakhogy az utóbbinak is azok a főkorifeusai (Petrik, Rácz) mint a Csemadoknak.” Időzavar. Én 1978-ban lettem, akaratom ellenére, a CSEMA- DOK országos elnöke, nagyon rövid időre: egy könnyebb lezajlású szívinfarktus és egy jóval súlyosabb, hónapokig tartó hátgerinc-ideg- gyulladás után (mindkettőt a CSEMADOK akkori vezetőségében szereztem), önként és véglegesen hátat fordítottam ennek a tisztségemnek. Petrik még később, már az én távozásomkor lett titkár.
