Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - GRENDEL LAJOS: Egy valóságos világ alapításának nehézségei (novella)
Egy valóságos világ alapításának nehézségei tésig hasonlított valamely valóságos újsághoz, miként az ajságolvasók is hasonlítottak egy valóságos újságolvasóhoz. A dörzsöltebb olvasó azt is tudta, hogy az újság, amelyet a kezében tart, hamisítvány, és a lelke mélyén szégyellte magát. Ha pedig továbbgondolta a dolgot, szégyenérzete még fokozódott is. Azáltal ugyanis, hogy kezébe vette ezt a hamisítványt, maga is hamisítvánnyá változott. Mégsem tehetett mást, mint hogy megvette a trafikban vagy a standon az újságot, és nemcsak azért, mert valóságos újságot sehol sem vásárolhatott. A ház vagy a lakás, amelyben lakott, ugyanolyan hamisítvány volt, mint az újság. Azt mégsem tehette, hogy kiköltözik a szabad ég alá. Bele kellett törődnie, hogy ház helyett egy ház hamisítványa nyújt fedelet neki, és ebbe a hamisítványba szabad bejárása van az építtetőnek. Házkutatást tarthat nála, lehallgató készüléket szerelhet be hozzá, és ha úgy tetszik neki, átköltöztetheti egy másik ilyen hamisítványba. Ahhoz, hogy békén hagyják, úgy kellett tennie, mintha egy valóságos házban lakna, valóságos újságot vásárolna, s a munkahelye egy valóságos munkahely lenne, ahol a valóságos teljesítményéért cserébe valóságos pénzt fizetnek ki neki, és a valóságos pénzéért valós" r;os értékeket vásárolhat. Zümzüm egy gyönge pillanatában valóságos lapot akart indítani, s csak itt, a mi társaságunkban döbbent rá, hogy valóságos lapot csak valóságos emberek képesek szerkeszteni és írni. Nem sokkal az Oszolj! után azt mondta a Nyúlnak: — Előbb valóságos emberekké kell lenn- k. A Nyúl lapos pillantásából látszott, hogy í hiszi, Zümzüm agya egyetlen részeg éjszaka leforgása alatt háromkerekű biciklivé változott, vagyis hogy félreverik Zümzümben a harangot, egyáltalán: az a gyanúm, nem is értette egészen, hogy be vagyunk zárva, de tisztelettudón és nagy-nagy jóindulattal Zümzüm iránt lenyelte a kétségeit, és csak egy bátortalan kijelentés erejéig mert szembeszegülni Zümzümmel. Azt mondta: — Én elég valóságos embernek tartom magamat. Zümzüm megsemmisítő csapást mért a szegény Nyúl fejére. — Akkor bunkó vagy, barátom. A Nyúl leüthette volna (láttam is, hogy viszket a tenyere), de inkább elsomfordált. Belemártózott az apósa borába, és elő sem bújt onnan estig. Közben búsan, bosszúra szomjasan, irányát vesztve ténfergett közöttünk. Belekötött Molnárba. Aztán a Pondró szamizdatjait ócsárolta. Olykor a feleségével kiabált. Hiába, Zümzüm nem konyított a pedagógiához, még annyit sem, mint egy fölfuvalkodott agitprop titkár. És hogy a Nyúl valóságos embernek érezte magát? így kívánta az önérzete, ugyebár. Ha Zümzümnek is olyan bicepszei lettek volna, mint a Nyúlnak, talán megérti a Nyúl lelkivilágát. Mert azért a sorsunk mégiscsak valóságos volt. Voltunk annyira valóságosak, hogy a látszatemberek ne bízzanak bennünk. Kerülték is a társaságunkat, és ahol csak tehették, borsot törtek az orrunk alá. Egyáltalán nem
