Irodalmi Szemle, 1992

1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)

Lítost

römpölés felébresztette őket. Hálóingben, mohó kíváncsisággal szaladtak ki, örülve a váratlan botránynak. Képzeljétek el azt a látványt! Egy gyönyörű fiatal lány vasrúddal a kezében és körülötte három vén szipirtyó vészjósló árnyéka!

Aztán a lány bezúzta az utolsó ablakot is, és belépett rajta a szobába.

Oda akartam menni hozzá, de a feleségem átölelt és kért, ne menj hozzá, megöl! És a lány ott állt a szoba közepén vasrúddal a kezében, mint Jeanne ď Arc a kopjájával, gyönyörű volt és fenséges, és én kiszabadítottam magam a feleségem karjaiból, és elindultam feléje. És minél közelebb értem hozzá, tekintete annál szelídebb lett, annál lágyabb, és végül mennyeien békés. Elvettem tőle a rudat, a földre dobtam, és megfogtam a lány kezét.

Sértések

— Egy szavadat se hiszem — szólalt meg Lermontov.

— Világos, hogy egy kissé másképp játszódott le a dolog, mint ahogy azt Petrarca meséli — szólt közbe ismét Boccaccio—, de elhiszem, hogy lejátszódott. Az a lány hisztérika volt, akinek hasonló helyzetben minden normális férfi már rég lekent volna pár pofont. A nőimádók, azaz a költők emberemlékezet óta pompás zsákmányai a hisztérikáknak, és azok tudják, hogy sohase kapnak pofont tőlük. A nőimádók tehetetlenek a nővel szemben, mert sohase lépték át anyjuk árnyékát. Minden nőben az anyjuk követét látják, és alárendelik magukat neki. Az anyjuk szoknyája úgy ível fölöttük, akár a mennybolt. — Ez az utolsó mondat annyira megtetszett neki, hogy néhányszor megismételte: — Ami fölöttetek ível, költők, nem az égbolt, hanem anyátok óriási szoknyája! Mindannyian az anyátok száknyája alatt éltek!

— Mit mondtál? — ordított fel elképesztő hangon Jeszenyin, és fölugrott a székről. Tántorgott. Egész este ő ivott a legtöbbet mindannyiuk közül. — Mit mondtál az anyámról? Mint mondtál?

— Nem az anyádról beszéltem — felelte Boccaccio szelíden; tudta, hogy Jeszenyin egy nálánál harminc évvel idősebb híres táncosnővel él együtt, és őszinte részvétet érzett iránta. De Jeszenyin már egy csomó nyálat gyűjtött össze a szájában, és hátrahajolva nagyot köpött. Túl részeg volt, úgyhogy a köpés Goethe gallérján kötött ki. Boccaccio kihúzta a zsebkendőjét és megtörölte a nagy költő gallérját.

Jeszenyin halálra fáradt a köpéstől, és lerogyott a székre.

Petrarca folytatta: — Barátaim, kár hogy nem hallottátok, mit mondott az a lány. Az a szó szoros értelmében felejthetetlen. Azt mondta, és ez olyan volt, mint az imádság, mint a litánia: Én egy egyszerű, egészen egyszerű lány vagyok, semmi különös nincs rajtam, de eljöttem ide, mert a szerelem küldött, eljöttem... és ekkor megszorította a kezemet...hogy megtudd, mi az igazi szerelem, hogy egyszer az életedben tudd meg, mi az!