Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)
Lítost — Az utcán várt rám — folytatta Petrarca. Megpróbáltam jobb belátásra bírni. Megmagyaráztam neki, hogy most haza kell mennem, és kértem, jöjjön el holnap délelőtt, amikor a feleségem munkában lesz. Rábeszéltem, szálljon villamosra, a megálló pontosan a házunk előtt van. De amikor megjött a villamos, elnevette magát, és megint a kapunk felé tartott. — A villamos alá kellett volna löknöd — jegyezte meg Boccaccio. — Barátaim — szólalt meg Petrarca újra csaknem ünnepélyesen —, vannak pillanatok, amikor az embernek akarva-akaratlan gonoszul kell bánnia a nőkkel. Azt mondtam neki: Ha nem akarsz önként elmenni, becsukom előtted a házat. Figyelmeztetlek, hogy nekem itt van az otthonom, és nem vagyok hajlandó ólat csinálni belőle! Ne felejtsétek el, barátaim, hogy mialatt én a ház előtt huzakodok vele, fönt a fürdőszobában folyik a víz, és bármely percben túlfolyhat a kád szélén! Megfordultam és a kapuhoz szaladtam. A lány utánam. Szerencsétlenségemre pont akkor más lakók is jöttek a házba, és a lány besurrant velük a kapun. Futottam fölfelé a lépcsőn, mint egy versenyző. Magam mögött hallottam a lány lépteit. A harmadik emeleten lakunk. Nem kis teljesítmény volt! De gyorsabb voltam a lánynál, és becsaptam az ajtót az orra előtt. Még arra is tellett az időmből, hogy kirántsam a csengő drótját, mert világos volt, hogy most rákönyököl a csengőre és nem tágít mellőle. Aztán lábujjhegyen beszaladtam a fürdőszobába. — Nem folyt túl a kád? — kérdezte aggályosán Goethe. — Az utolsó pillanatban zártam el a csapot. Aztán visszamentem az ajtóhoz. Kinéztem a kémlelő nyíláson és láttam, hogy a lány ott áll mozdulatlanul, és mereven nézi az ajtót. Barátaim! Elfogott a félelem. Féltem, hogy ott fog állni reggelig. Boccaccio zavart okoz — Petrarca, te javíthatatlan nőimádó vagy — szólt közbe Boccaccio. — El tudom képzelni azokat a kisasszonyokat, akik költői szakkört alakítottak, és istenítenek téged, mint Apollót. Nem szeretnék találkozni egyikükkel sem. A költőnő nő a négyzeten. Ez túl sok egy olyan nőgyülölőnek, mint amilyen én vagyok. — Idehallgass, Boccaccio — mondta Goethe —, miért dicsekszel folyton azzal, hogy nőgyűlölő vagy? — Mert a nőgyülölők a férfitársadalom jobbik részét képviselik. Ezekre a szavakra általános és ellenséges felzúdulás volt a válasz. Boccacciónak fel kellett emelnie a hangját — Értsetek meg: a nőgyűlölő nem veti meg a nőket. A nőgyűlölő nem szereti a nőiséget. A férfiak ősidőktől fogva két nagy csoportra oszlanak. Nőimádókra, másképp szólva költőkre, és nőgyűlölőkre, jobban mondva ginofóbokra. A nőimádók, azaz a költők, imádják a hagyományos női értékeket, mint amilyen az érzelem, az otthon, az anyaság, a termékenység,
