Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)
MILAN KUNDERA az emberekkel tölthessen. De aztán eszébe jutott, hogy már néhány hónapja nem szeretkezett, és megismételte, hogy nem tud elmenni a klubba. Voltaire képtelen megérteni, hogy létezhet valami, ami fontosabb, mint a nagy emberekkel való találkozás. Nő? De hát azt nem lehet máskorra halasztani? A szemüvege hirtelen ezernyi gúnyos szikrát hány. Csakhogy a diák a hentes feleségét látja maga előtt, aki a szünidő egy álló hónapja alatt minden alkalommal szemérmesen kisiklott a kezei közül, és bár roppant erőfeszítésébe kerül, nemet int a fejével. Kristýna ebben a percben felér a diák hazájának egész költészetével. Kompromisszum Az asszony már reggel megérkezett. Napközben valami elintéznivalója volt Prágában, amit alibinek szánt odahaza. Csak estefelé kellett találkozniuk egy vendéglőben, amelyet a diák választott. Amikor belépett, csaknem megijedt: a helyiség zsúfolva volt részegekkel, és az ő vakációjának kisvárosi tündére a vécé ajtaja melletti sarokban ült egy asztalnál, amely nem vendégeknek volt szánva, hanem edénylerakodásra szolgált. Az asszony esetlenül ünnepiesen volt öltözve, úgy, ahogy egy vidéki hölgy öltözködik, ha hosszú idő után meg akarja látogatni a fővárost és megízlelni annak örömeit. Kalap volt a fején, színes gyöngysor a nyakán és magas sarkú fekete cipő a lábán. A diák érezte, hogy ég az arca — nem az izgalomtól, hanem a csalódottságtól. Kristýna a hentesekkel, autószerelőkkel és nyugdíjasokkal teli kisváros hátterén egészen másként festett, mint itt Prágában, a diáklányok és a csinos fodrásznők városában. Nevetséges gyöngysorával és diszkrét aranyfogával (fönt a szája sarka mögött) úgy jelent meg előtte, mint megtestesült ellentéte annak a női szépségnek, amely fiatalon, farmernadrágban már hónapok óta következetesen kosarat ad neki. Bizonytalan léptekkel közeledett Kristýna felé, és a lítost vele tartott. A diák tehát csalódott, de Kristýna asszony nem kevésbé. A vendéglőt, ahová a diák meghívta, Vencel Király Pincéjének hívták, és Kristýna, aki nem ismerte Prágát, biztos volt benne, hogy ez a hely valami luxusétterem, ahol a diák megvacsorázik vele, hogy aztán végigvezesse a prágai szórakozási alkalmak tűzijátékán. Amikor megállapította, hogy a Vencel Király Pincéje hajszálra olyan vendéglő, mint amilyenbe az autószerelő jár sörözni, és ráadásul neki egy vécé melletti sarokban kell várnia a diákra, nem azt érezte, amit én a lítost szóval jelöltem, hanem közönséges dühöt. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem érezte magát nyomorúságosnak és megalázottnak, hanem arra a következtetésre jutott, hogy az ő diákja nem tud viselkedni. És ezt mindjárt meg is mondta neki. Harag tükröződött az arcán, és úgy beszélt a diákkal, mint a hentessel. Szemben álltak egymással, az asszony bőbeszédűen és hangosan ontotta magából a szemrehányásokat, és a diák csak bátortalanul védekezett.
