Irodalmi Szemle, 1992

1992/12 - LIBRESSZÓ

LIBRESSZÓ

legendát, mely szerint „minden generációban harminchat lammed vóv van, vagy ahogy csehül írja: lamet vav, ez maga a szent harminchatos szám. Ők védelmezik a világot... És senki nem tudja, kik ők. De jaj a világnak, ha valaki megsérti őket. "Nos, Spiró azért gondolkozik a nyilvánosság előtt, azért fogalmazza meg különvéleményét, hogy kirtartóan keresi ezt a harminchat kiválasztottat, akikre a világ sorsa bízatott, akik múltunkat alakították, akiktől jövőnk függ.

A Kanásztánc című kötet néhány esszét, egy, a zsidókérdés magyarországi alakulásáról fogalmazott vitairatot, színházi jegyzeteket és tévéműsorok kapcsán keletkezett glosszákat tartalmaz. Bennük a szerző a konkrét magyarországi és kö- zép-kelet-európai valóságot tudatosítja, mert szerinte nagyon fontos megismerni, hogy ' a rendszerváltozások után a szabadság mely fokozatára érkeztünk, milyen közegben létezhetünk, s milyen akadályokat kell legyőznünk ahhoz, hogy „a bug ris -szoc ia lizm us bői nehogy bugris-kapitalizmusba” meneteljünk.

Egyébként az sem közömbös, hogy Spiró a Kanász táncban megnevez néhányakat, akiket ama bizonyos harminchatból felismerni vélt. Hamvas Bélát például a Karnevál című regénye miatt, amely „hatalmas népkönyv" és bizonyos értelemben csak a Švejk veheti föl vele a versenyt". S a „36"közé tartozik Kardos. G. György is, aki ’’rettenetesen szereti az embereket". Danilo Kišben az őszinte, bölcs embert" gyászolta Spiró, aki „nem dőlt be semminek, a saját irodalmi sikereinek sem”. Gobbi

Hildát „csodaszerű, emberi kiterjedésű mágneses erőtere” emeli a kiválasztottak közé.

Nem folytatom... Spiró György formájában karcsú, szellemében elegáns könyvét érdemes végigolvasni, hogy — különvéleménye alapján megismerjük a többi általa kiválasztott nevét, művét is. És az sem lebecsülendő erény, ha tanulmányokat, cikkeket, értekező prózát úgy és olyan élvezettel olvashatunk, mintha kalandregényt tartanánk a kezünkben: ezúttal a szerző szellemi kalandozásainak históriáját.

Dr. Fogarassy László: Ébert Tibor: Jób könyve c. műve, a Regio- könyvek 7. kötete Pozsony város privilégiumának 700. évfordulója alkalmából jelent meg a magyar kulturális minisztérium és két alapítvány támogatásával.

A szerző nem annyira mint író, inkább mint hegedűművész ismeretes Budapesten, ahová 1945-ben került szülővárosából. Én a front előtt ismertem meg mint elsőéves egyetemi hallgatót, de hallomásból már korábban tudtam róla, mert kisdiák korában híre volt nem mindennapi zenei tehetségének.

Nem csodálkoztam, amikor nevét az Irodalmi Szemlében láttam viszont, mert amikor megismerkedtem volt vele, már akkor bevallotta, hogy írói ambíciói is vannak. Volt alkalmam beleolvasni a Szonatina c. színdarabjába, amelynek cselekménye Pozsonyban játszódik 1898 őszén és 1899 tavaszán. De nagyot néztem, amikor ebben azt mondatta Dohnányi Ernővel, hogy „Bécs közelebb van, csak át kell menni villamossal". A Pozsony és Bécs között Hainburgon át vezető helyi