Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - TÓTH LÁSZLÓ: Szegény nagypapa megütötte…; A nagymama nem visel…; A feleségem voltaképpen jó...
TÓTH LÁSZLÓ míg fiatalabb volt talán nem is látott tüsarkú cipőt most meg már nem is igen illene neki — Valahogy csak kibírja már szegény hisz nemsokára úgyse lesz lába se dereka se melle se karja se nyaka se feje se a nagymamának A feleségem voltaképpen jó... (TOPOGRÁFIA — XVII) A feleségem voltaképpen jó asszony rászolgált hogy az ő dicséretével indítsam ezt a verset amely nem is róla szól mondogatom is neki néha egy valóságos női lear vagy te ki királyi fenséggel viseled a legközönségesebb csapásokat is melyeket én hozok a fejedre ilyen feleség mellett öröm learikusnak lenni tisztába teszi a gyermekeimet tisztába teszi a piszkozataimat és tisztába tesz engem is olykor főz mos vasal rám s az ágyban is biz’ isten ember a talpán vagyis a popóján igaz legalább huszonöt kilónyit fogyott már e három év alatt amióta együtt élünk ez évenként nyolc kiló most pontosan negyven ha így folytatja rövidesen egy valóságos piciny angyalka válik belőle bár angyal ő már most is valóságos angyal én mégis majd belepusztulok saját tudatom szerencsétlenségébe akarom mondani saját szerencsétlenségem tudatába pedig voltaképpen szerencsés fickó vagyok hisz maholnap a krisztusi korban s még mindig nem öleltek magukhoz fémes
