Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - DUBA GYULA: 3 irodalmi paródiája
DUBA GYULA 3 irodalmi paródiája Kegyeden leszek! Akkor leszek hozzátok legkegyesebb, amikor legkérlelhetetlenebbnek és legvérszomjasabbnak mutatkozom. Azért ölök, hogy örömet szerezzek magamnak, mint egy kéjgyilkos! Persze, én nem gyilkolok, hanem gyógyítok. Amikor tűhegyes pennám belétek mártom, arra gondoljatok, hogy a tompa tőr, a fogatlan szó roncsol, a kicsorbult böllérkés vagy bugylibicska, az alamuszi beszéd csipkés szélű sebet szakít. De a pontos fogalmazás és az egyenes beszéd — pl. ti elavult szókukacok! — simán és fájdalommentesen hatol a húsba és precízen elválasztja a kóros daganatot az élő szövettől. Csupán némi fizikai képszerűséget és finom szimbolizmust engedek meg magamnak az árnyalt átvittség érdekében. Nem mondom valakiről például, hogy hímringyó, sem hogy pokolfajzat vagy kurafi, hanem enyhébb hangon nyugtalan csődörnek, ördögfiókának vagy boldogtalan szexmániákusnak nevezem őt. Ilyen líraian és humánusan árnyalok. Pedig megérdemelnék a dögök! Mit ragaszkodnak annyira a szemétdombhoz? Miért védik annyira kicsiny, belterjes trágyahalmukat e podagrás kakasok? Zápagyú kisebbségi Mikulások! A szemlétdomb kicsi, de a miénk!, így gondolják? Kivénhedt vagabundusok. A jámbor zendülés kinyitotta előttünk a világ kapuit, s mi kapirgáljunk a szemétdombon? A művész nem kakas, hanem Isten! Teremtő hérosz, alkotó fárosz, győztes szabad nindzsa, legendás hős! Persze, ezt nem tudják, mert agyukra ment a totális tyúkketrecben töltött idő. Mindenféle profetikus-messianisztikus-népies gőzfürdőkben lebzselnek, korhadt eszmékkel bujálkodnak. Múltzabálással fertőződtek. Nem érdekli őket semmi új és modern, totálisan bezápultak. Átnéztek már valaha a szomszédba, meglegyintették őket egyetemes fuvallatok? Legfeljebb valami gyanús hungarofil szellő! írtak már BettesrőV. Olvasták A lócitrom szagát? Imbrium tengerén hajóztak-e? Ringatták-e magukat kéjesen a végtelenül ömlő szóhullámok barokkos tömegén? Netán elrebegték Kulcsár Imádságait? Egy frászt! Még azt sem sejtik, hogy a művész kreatív. Hogyan álljam meg, hogy oda ne pörköljek nekik? Bizony jól odapörkölök, és mint mondtam volt, könyveiket falhoz csapdosom, mint a játékos gyermek a csipogó, csupasz verébporontyokat. Egy fenegyereknek is lehet játékos kedve, nemde?! Apropó, próféta! Legjobb lesz, ha mindjárt a sűrűjébe lövök! Nem mondom ki a nevét! Nem mondom ki a nevét — egyébként Fábryról van szó —, nevezzük Prófétának, ezzel is jelzem megalapozott neheztelésemet. Ki volt ő, és vajon mi volt? Becsszóra nincs vele semmi bajom, bár határozottan nem kamelom, de felőlem élhetne is, messiáskodhatna, igét hirdethetne. Mégsem tudok egyebet mondani: alig valaki volt! Nem senki, de nem is valaki! Van egy-két jó mondása, néhány sikeres dobása, börtönben is ült, mindez igaz. Mégis már életében múmia volt! Olyan kemény, vonalas bolsevik dolgokat írt, hogy én, aki nem politizálok és nem ideologizálok, hanem a tiszta művészet fegyverét forgatom, soha nem tudok neki megbocsátani. Egyik-másik ily művébe beleharaptam, de szemfogam, mellyel az esztétikai minőség próbáját végzem (arany vagy ólom?), bizony, veszettül belevásott. Totálisan felhergelődtem. Jó, nem bánom, legyen újságíró (de csak vidéki), netán békepap vagy kultúrmisszionárius! Azonban
