Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - TURCZEL LAJOS: Az érsekujvári reálgimnázium mint irodalmi és tudományos életünk műhelye 1918 és 1938 között
TURCZEL LAJOS a köztársaság területén csak a határokon belül székelő püspökök bírhassanak egyházi hatáskörrel... A hat pontból álló megegyezés nem öleli fel az állam és az egyház közötti összes fontos ügyeket: nincs benne arról szó, hogy a kisebbségek nyelvi jogai az egyházi élet terén biztosíttatnak, a katolikus iskolákról sincs említés, azonban a Modus Vivendi nem végleges megállapodás, és módot ad a függő kérdéseknek a jövőben való békés megoldására. Gasparri államtitkár 1928. február 3-án tett írásbeli nyilatkozatában a Szentszék eme reményének kifejezést is adott. ” Noszkay történészi tekintélyét mutatja az is, hogy történeti tárgyú tudományos pályázatoknál többször volt bírálóbizottsági tag, így pl. azon a pályázaton is, amelyet Esterházy János 1931-ben a magyar nemzet történetének megírására hirdetett meg. A bírálóbizottság további tagjai itt Zichy István magyarországi őstörténész és Sziklay Ferenc író voltak. Az alsószeli születésű magyar—latin szakos Mrenna József nem volt tudóskodó tanár. Az ő nevét a cserkészetben kifejtett tevékenysége tette országosan ismertté. A csehszlovákiai magyar cserkészalosztály vezetője és a Komáromban megjelenő diák- és cserkészlapnak: a Tábortűznek felelős szerkesztője volt. 1938 végétől igazgatója lett az érsekújvári intézetnek, mely az ő vezetése alatt klasszikus gimnáziummá alakult át, és a Pázmány Péter Gimnázium nevet vette fel. Az új jelleggel és névvel 6 évig működő intézet nevelőmunkája nagyon jól volt megszervezve, s olyan kitűnő új tanárok működtek benne (Bakos József, Kálmán Béla, Kovács Endre), akik 1945 után Magyarországon komoly tudományos pályát futottak be. Sajnos, Mrenna tanár úr sorsa 1945 után rosszra fordult. Akkor már Budapesten élt, s az igazolásoknál igaztalan vádakkal marasztalták el, majd a nyugdíját is felfüggesztették. Ezt én onnan tudom, hogy 1947 elején Budapesten járva (persze nem útlevéllel) felkerestem Jócsik Lajost is, aki akkor a kereskedelmi minisztérium szövetkezeti ügyekkel foglalkozó államtitkára volt. Az előszobában — többekkel együtt reá várakozva — a megöregedett-megfagyott és feltűnően kopott öltözetű Mrennával is összetalálkoztam. Elmondta a bajait, s kért, hogy Jócsikot én is ösztönözzem a támogatására. Ezt teljes szívvel meg is tettem, s aztán beszámoltam a tanár úrnak Jócsik pozitív ígéretéről. Hogy mi történt azután Mrenna tanár úrral, arról már nem szerezhettem tudomást, s nem tudom azt sem, hogy mikor halt meg. Thain János rajztanár a rajzot és az ábrázoló mértant tanította. Szórványosan festegetett is, de ereje nagy részét a néprajzi gyűjtésnek, a népművészeti tárgyak rajzos megörökítésének és a helyi múzeum megszervezésének szentelte. Országos viszonylatban értékes és megbecsült munkásságát Liszka József több cikkben méltatta, és 1991-ben sajtó alá rendezte a Thain János és Tichy Kálmán munkásságát számos rajzzal is bemutató Kisalföldi és gömöri népi építészet című könyvet. Ezt a komáromi múzeumban még talán megrendelhető becses kiadványt mindenkinek a figyelmébe ajánlom. És itt most elgondolkozhatunk azon is, mit jelenthetett Thain tanár úr részére élete fő művének: a múzeumnak az Érsekújvár
