Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - TURCZEL LAJOS: Az érsekujvári reálgimnázium mint irodalmi és tudományos életünk műhelye 1918 és 1938 között
Az érsekujvári reálgimnázium öltözetű Ferenc-rendi novíciust lehetett látni a felső osztályok diákjai között. Az új helyzetben az érsekújvári reálgimnázium egyik fő jellegzetessége az lett, hogy az 1933 között kibontakozó és egyre élénkülő kisebbségi diákmozgalmak itt találtak a legérzékenyebb talajra. A diákmozgalom első tetterős szerve, a Prágában alakult Szent György Kör a középiskolás diákok és cserkészek körében nagyarányú akciókat szervezett: regőscserkészetet, etnográfiai és szociográfiai vándorlásokat és önképzőköri reformvitákat; ezeket az akciókat a legaktívabban az érsekújvári gimnazisták karolták fel, s így nem volt véletlen az sem, hogy ebből a városból, ebből a reálgimnáziumból került ki az 1928-ban alakult sarlós mozgalom vezetőségének többsége (Balázs András; Berecz Kálmán, Dobossy Imre, Dobossy László, Horváth Ferenc, Jócsik La jós stb.). Mindebben a legnagyobb szerepe annak a társadalmi földrengésnek volt, amely a paraszt- és vasutasvárosnak nevezhető Érsekújvárban az 1918 utáni években a magyar vasutasok és egyéb állami alkalmazottak elbocsájtásának, szociális deklasszálódásának és politikai radikalizálódásának formájában következett be. A nyolc magyar középiskola általános, közös vonásai, jegyei közül azt kell kiemelni, hogy kisebbségi iskolák voltak, s így a nemzetiségi elnyomás, diszkrimináció velük szemben is érvényesült. Diszkriminációnak számított már a nem kielégítő számuk is és főleg a nemzeti iskolákénál hiányosabb anyagi ellátottságuk. Ezeket a hiányosságokat a kisebbségi ellenzéki sajtóban gyakran kipellengérezték, és különösen a Léván, Rozsnyón, Munkácson és Ungváron hiányzó magyar gimnáziumok ügyét tartották sérelmesnek. A nagy vonalakban egyforma összetételű és arculatú magyar gimnáziumi iskolák között az is jelentős megkülönböztető jegynek, rangot adó különbségnek számított, hogy melyikben voltak többen az országos nevű tanárok. A pozsonyi reálgimnáziumban (és tanítóképzőben) Orbán Gábor, Sas Andor, Szerényt Ferdinand, Szalatnai Rezső, Peéry Rezső s a cserkészetet és sportot fellendítő Hornyák Odilo voltak ilyenek; Komáromban a természettudományi tárgyakat főiskolai szinten oktató félelmetes Horváth Cézár mellett két civil tanár emelkedett ki: az önképzőkört valóságos írói iskolává alakító Borka Géza és a festőművészként-grafikus- ként neves Harmos Károly, akinek érsekújvári magántanítványai is voltak, például Csicsátka Ottó és Zmeták Ernő. Az érsekújvári reálgimnázium legkiemelkedőbb pedagógusa a nagyszerű módszerrel tanító Krammer Jenő volt, akinek igen erős ösztönző szerepe volt a párját ritkító diákmozgalmi aktivitás kialakulásában. Krammer mellett még Mrenna József, Noszkay Ödön, Thain János és Czárán Dániel voltak a városon túl is ismert nevek. Az 1900-ban született Krammer Jenő már pozsonyi középiskolás korában publikált. Amikor a hatvanas években kutatásokat végeztem a két világháború közti csehszlovákiai magyar sajtóban, ráakadtam egy olyan pozsonyi diáklapra, mely 1919-ben Turul címmel néhány hónapig jelent meg, aztán betiltották. Érdekes lapocska volt ez, már csak azért is, mert az
