Irodalmi Szemle, 1992

1992/11 - SZIMPÓZIUM - Avantgárd, posztmodern, transzavantgárd

Avantgárd, posztmódern, transzavantgárd

között: a sűrítés és válogatás. Meg az, hogy ebbe az idő is bele van zanzásítva. Asszurbanipal, Batu kán, Leibniz és Derrida ugyanabban a városban lakik, ugyanazokat a vizuális szimbólumokat látja. S van valami tébolyító az információknak abban az özönében, amely Bujdosó városfalairól, agyagedényfalairól és koponyafalairól ránk zuhog, de érdekes módon ott van benne az a „huncutkodás" is, amelyet egyszer régen még Béládi Miklós jegyzett föl Bujdosó verseiről. S ez a huncutkodás valahogyan posztmodernesen elviselhetővé teszi Bujdosó labirintusait.

Cselényi László: Bujdosó — akárcsak Esterházy — a legmagasabb igény mellett próbálja megcélozni az élvezhetőséget s az érthetőséget. Fantasztikus, ahogy a mezopotámiai ékírásos tárgyakat egésszé konstruálta, nagyjából olyan módon visszautalva az ősjelenségekre, ahogy azt Heidegger tette, aki a preszokratikus görög filozófia alapjain próbált visszamenni a múltba és tudta újraértelmezni a dolgokat.

De ennek ellenére is azt hiszem, hogy ennek a világlátásnak nem a könyv az igazi műformája. Szombathelyen vagy Kalocsán már láttuk ezeket a műveket videokompozíciókként, itt, a könyvben tulajdonképpen „megfagyott zeneként” hatnak, meg kellene mozdulnia az egésznek, csak úgy teljesedhetne ki. Ez valami olyasmi, mint egy képtár.

Előttünk nagyjából a harmadik évezred művészete és mi a kezdetek kezdetén állunk. Egy biztos, a műhelyeseké az érdem, hogy az első ilyen jellegű magyar nyelvű könyvek megjelentek. Az, hogy mi lesz ezek után, hogy ki viszi majd tovább a dolgokat, az már egy másik kérdés. Meggyőződésem, hogy idővel megmozdul ez az egész szöveg és kép, mert a művészet a video felé törekszik.

Bujdosó Alpár: Nagyon nehéz ez a téma. A könyv második felében performance-szövegek vannak, s itt is fölmerül egy csomó probléma. Azzal mindenképp egyetértek, hogy a művészi dokumentálásnak el kell mozdulnia a holtpontról. Kísérletezem a „múzeumi” művészettel is, a maszkokra való írással, ami szintén egy megmozdulást jelent, de az alapvető kérdés ott van, hogy hogyan lehetne a performance-t dokumentálni. Most Szentendrén volt egy magyar performance-találkozó; megkaptuk a dokumetációját. Ok úgy oldották meg, hogy egy csomó filmkockát közöltek le egymás után, persze ez sem ugyanaz, mint amit az előadó csinált. Valószínű tehát, hogy a video lesz az, amivel a performance-t dokumentálni lehet, ám ott is van probléma, mert a kamera egyszerre csak egy szemszögből veszi fel az előadást és így torzítja a performance-t, hiszen például akkor, amikor írásvetítőn dolgozom, a nézőnek egyszerre van lehetősége az előadót figyelni, a vetítővászonra tekinteni, egyidőben látni, hallani, és ez már a videón nem lehetséges. A performance-t valószínűleg élőben kell hagyni, úgy, ahogy az van.

Kálnássy Tibor: A Gutenberg-korszak ideje így is, úgy is lejárt, a könyv mint termék eltűnése pusztán idő kérdése; új szempontok jelentkeztek, s ezek nagy mértékben kihatnak az egész irodalom fejlődésére. De ilyen