Irodalmi Szemle, 1992
1992/10 - LÁSZLÓFFY CSABA: Miénk a mulasztás
LÁSZLÓFFY CSABA (volt-e maszk egyáltalán?) —, az lesz majd a nagyszerű! Mikor már fájdalommentesen... Vagy mégse?! — Iszonyatos kínok között fogja megtanulni az ember ismét az igazság erejét? A pokol borzalmai már életre keltek, Kirkegaard! Nagy ára van a megkomolyodásnak. Még pihenőn, a hullámvölgyben is folyton ijesztgetjük egymást, gyatra kis morális edzés, mondhatom — Ásító, néma test, kőnehéz koponya! ki hinné el, hogy századokra elosztva a szenvedély, a hit, ki hinné ilyen szürke csillogásban, mikor semmi fogózkodó, csak a gonosz város káprázata (tudjuk már, kire zúdulnak a következmények!), ilyenkor csak halottainkhoz biztos az út. Elég erősnek érzed magad, eléggé nyitva a szem, hogy lássa: celofánon keresztül hullatják csücsörítő szádra a mézcseppeket? Kicsit tegnap íze van a te kimerültségednek, a te alázatodnak, ahogy lesütöd szemed a végső távéat előtt — holott a pillanatnyi átmenet is habos inget, fehérneműt kíván. Ritmus nélkül, tértudaton áttűnő képsorokkal szakad ránk a schönbrunni, a louvre-i látomás, s a konyhából felberreg a beteg mosógép. Az önuralom képességét gyakorolod, s elvárod, hogy én is indulat nélkül../!) Fura lenne, igaz? Úgy látszik, Igyekszem fenntartani azt a feszültséget, amely nélkül az emberi lények már nem nevezhetők embereknek . Azért meg ne illetődjetek le nem nyelt nyelvemtől. Kibeszélni (nem létező) titkainkat, akár a járdaszélen: még nem elégia! * Bellow
