Irodalmi Szemle, 1992

1992/10 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TURCZEL LAJOST - Koncsol László: Turczel Lajos köszöntése

KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TURCZEL LAJOST

Bár figyelmezési köröm távol esett Turczel Lajos kutatásaiétól, azt azonban nem lehetett észre nem vennem, hogy munkásságában sohasem lépte-lépi túl saját határait, azaz mindig csak azt mondja és annyit mond, amit és amennyit kemény és célirányos munkával sajátjává tett. Stílusának e sajátságát nevezhetjük „turczeli hitelességnek", a stílusnak átfogó s eközben egyediségét sem kevésbé felölelő értelmezése szerint, amelyben az egymásra vonatkoztatott tartatom és kifejezésmódja természetszerűleg foglalja magába az etikainak a dimenzióját is.

Zeman László egyetemi oktató, a jubiláns volt kollégája

Az én Turczel-képem a Tanár képe. Azé, aki meg van áldva (vagy verve?) a pedagógia művészetével. Számomra ő volt az a tanár, aki nemcsak tudta, hanem érezte is azt, amit csinált; a diákot egyéniségként, nem pedig „pedagógiája” tárgyaként kezelte. Jellemzó emlékem van róla. Doktori disszertációm megvédésekor a tanszék másik oktatója poétikai fogalmakról és rétorikai alakzatokról próbált faggatni. Turczel tanár úr szinte méltatlankodva intette le őt: Hiszen a kolléga nem vizsgázni jött! — Ezzel a megjegyzésével is illusztrálta a talán paradox, de érvényes tényt, hogy a tanár akkor igazán Tanár, ha el is tudja távolítani önmagától a szerepét.

Mészáros András, volt filozófia—magyar szakos diák

Turczel Lajos volt tanítványaival szemben nekem van egy óriási előnyöm: én mindmáig megmarad(bat)tam Turczel Lajos tanítványának. Rendszeresen részt vehetek ugyanis a tanár úr „magánszemináriumain”, amelyeket ebédidőben tart közös étkezőhelyünkön, egy Mibály-kapu utcai étteremben. Születésnapi jókívánságom nem teljesen önzetlen: szeretnék még nagyon sokáig tanítványa maradni Turczel Lajosnak, irodalmunk élő lexikonának.

Varga Erzsébet, a Madách Könyv- és Lapkiadó szerkesztője