Irodalmi Szemle, 1992

1992/10 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TURCZEL LAJOST - Koncsol László: Turczel Lajos köszöntése

KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TURCZEL LAJOST

is már évekkel ezelőtt, hogy ezt a megkerülhetetlen feladatot csak ő tudja emberileg kiszámítható időn belül elvégezni. Végül mi lett volna a vele való szolgálati, alkalmi, véletlen vagy megbeszélt találkozásaink, élő vagy telefonbeszélgetéseink, együtt utazásaink és sétáink fölvillányozó s nem tudom, kinek hogy, de számomra lélekmosó hatású élményei nélkül? Mert többen is mozgunk a terepen, sok érdemes, kitűnő, nélkülözhetetlen ember, de Turczel volt és maradt számunkra a legszilárdabb egyensúly, a morális, esztétikái és történelmi mértékarányok legbiztosabb szemű embere, akinek értékeléseiért és megfogalmazásaiért nem kell egy új, demokratikus szellemiség színe előtt szégyenkeznie, s ő az, aki jó negyven éve mindenütt jelenvaló vitalitásával kulturális közéletünket meghatározza és fémjelzi.

Életem utóbbi évtizedeiben ehhez a tanításhoz próbáltam igazodni: „De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében '(Jak. 1, 25.), továbbá ahhoz, hogy „Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint a kiket a szabadság törvénye fog megítélni” (Jak. 2, 12.), s örömmel nyugtázhatjuk, hogy Turczel tanár úr kedvezőn és mosolygón ítéltetik meg a szabadság rendelése szerint, amely legalább szellemiekben már át is vette fölöttünk az uralmát.

A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként voltam jelen második kötetének címválasztásakor, s kaptam meg tőle magától munkássága kulcsszavát. Felelős szerkesztőjével, földijével és barátjával, Hubik István kollégámmal együtt mérlegelték a számba jöhető címeket, s végül maga Turczel tanár úr döntött arról, hogy szellemi gyermekének ezt a nevet fogja adni: írás és szolgálat. Ki is fejtette, miért, s hadd ne mondjak itt közhelyeket arról, miért szolgálat a kritika, a tudomány és az oktatás, s hogy ő, a tanár úr, mi mindenről mondott le tudatosan, egy életstratégia betűje és szelleme szerint közösségünk akadálytalan szolgálatáért; egyebek közt, mint elég köztudott, a családalapításról is. Erre a szolgáló serénykedésre buzdított néhányunkat, s vállaltuk is, ki ilyen, ki amolyan szerepkörben, magam egészen addig a pillanatig, amíg rá nem döbbentem, hogy szellemi szféránk parancsnokai már rég nem az ügy önkéntes szolgálójának, hanem spártai típusú rabszolgának vagy helótá- nak tekintenek, s úgy bánnak velem. Jelenthetem azonban tanár úrnak, örökös osztályfőnökömnek, hogy a szolgálatot más feladatkörben, de ugyanazon a csehszlovákiai magyar terepen tovább végzem, csak igen kevés lopott órát engedve a szépírás luxusának. Nem hiszem továbbá, hogy azok a pedagógusaink, akiket a tanár úr oktatott és nevelt, ne az ő eszköztelenül, kizárólag szuverén tudással és színes, sodró előadói stílussal nevelő pedagógiáját tekintenék követendő mintájuknak.

Még egy fundamentális titkot lestem el Turczel tanár úrtól: sohasem rombolt; én őt csak építeni láttam. A labdarúgás nyelvére fordítva a szót, nem az ellenfél sípcsontját, hanem a labdát rúgta, átadásaival remek helyzetekbe hozta társait, elegánsan cselezett, vészes bombákat hárított,