Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - LIBRESSZÓ

munkájával. A teljesség igénye nélkül néhány nevet említek: Ferenczy Anna, Gyurkovics Mihály, Szentpé- tery Ari, Bor áros Imre, Petrécs Anna, Dráfi Mátyás, Platzner Tibor, Kovács Ildikó. A színészportrék egy-egy jutalomjáték, vizsgaelőadás vagy évforduló apropóján jöttek létre. Esetenként egy-egy alakítás kapcsán, annak elemzésén keresztül rajzolja meg Dusza a színész művészi nagyságát és gyengéit.

Mint ahogy a fülszövegben is olvashatjuk, Dusza István könyve egyfajta színháztörténetként is felfogható, s a mű remélhetőleg többkötetes lesz.

Csehy Zoltán: Lehet, hogy nem illő személyes vallomással kezdeni egy recenzióféleséget, mégis megkockáztatom. Kulcsár Ferenc új könyvét olvasva kissé úgy éreztem magam, mint amikor apai nagyanyám kezembe nyomta a katekizmust, s szelíd jóságával rávett, hogy igaz katolikushoz méltón ismerkedjem meg a tartalmával. Bevallom, az „egy kérdés — egy válasz” módszer tetszett, annál is inkább, mivel meg voltam győződve róla, hogy ezek a kérdések és válaszok hordozzák a dolgok lényegét, hogy az egész világegyetem az itt feltüntetett logikai séma szerint funkcionál.

Kulcsár (szintén) kérdésekkel közelít egyes dolgokhoz, s teszi mindezt az égieknek kiszolgáltatott ember gyarló kíváncsiságával, majd filozófiai, illetve teológiai megalapozottsággal a válaszadást is megkockáztatja.

Súlyos gondolatokat állít rendszerbe a tőle megszokott költői fegyelemmel. Rendez, értékel, megkérdőjelez és újragondol.

Kulcsár „esszéeposza” tulajdonképpen nem egyéb, mint a bibliai tékozló fiú történetének újbóli értelmezése, sorsunkra applikálása. A mű tárgya az útkeresés. Az az útkeresés, melyet örök lelki feszültség kísér. A lélek rezdüléseit szeizmográfként jelző könyv káprázatos köl- tőiséggel telített, és mindenki számára nyitott, aki fogékony a metafizikus vagy (alkotás)pszicho- lógiai megközlítésekre.

Csöppet sem meglepő módon Kulcsár jó párszor a már egyszer (verseiben) bejárt utakra kanyarodik vissza. Az itt közölt miniesszék jelentős része foglalkozik a költészet problémáival, különös tekinet- tel az alkotáslélektani vonatkozásokra. Az emberiség féltése, az igazság csodája, az akarat mindenhatósága akárcsak verseiben, itt is témaként szerepel.

Kulcsár a Mindenséget vágyja birtokolni, megközelíteni a megkö- zelíthetetlent, apró, látszólag jelentéktelen dolgokban kimutatni a teljességet. Kár, hogy ez a törekvése itt az elmondottak ellenére sem olyan zavartalan, mint verseiben. A katekizmus analógiája ugyanis nemcsak a vizsgálati módszer („egy kérdés—egy válasz”) kapcsán kísért, közös a két műben az erőteljes, már-már prófétikus, de a filozófiai válaszok erejét mindenképpen gyengítő pátosz is.