Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Archleb Gály Tamara: Amerikai performerek hete Pozsonyban (tanulmány)

ARCHLEB GÁLY TAMARA

Amerikai performerek hete Pozsonyban

Végre megnyíltak az utak nemcsak Európába, hanem (még!) Amerikába is, legalábbis művészeti téren. Az eddig csak elvétve megjelenő, néhány amerikai művész után (főleg jazz-zenészek; a komolyzenéről most nem beszélek...) egyre gyakrabban találkozhatunk az óceánon túli kultúrával. E téren talán legtevékenyebb a pozsonyi volt Wolker-utcában nemrég megnyílt Čierny havran (Fekete holló) társulat, mely koncerteket, színi előadásokat szervez. Szeptember 28-án az ő jóvoltukból mutatkozhatott be a klarisszák templomában (mely már csak koncertteremként funkcionál) egy Los Angeles-i előadóművésznő, Anna Homier, Kenyérnő című műsorával. Szép, telt hangon, széles hangskálán énekelt, misztikus élménye után kialakított ’’saját” nyelvén, miközben szokatlan (anti)hangszereken kísérte önmagát (villa-hegedű, harangok, ébresztőóra, parafadugó-nyekergés, verkli, csörgők stb.). Zenéjét saját bevallása szerint—az emberek közti nyelvi és más akadályokat elhárító közös, misztikus (bár véleményem szerint erősen túltömjénezett) élmény és zene útján — gyógyító hatásúnak szánja, új, lelki kapcsolatokat szeretne teremteni...

Október 6-án Matthew Brubeck (a híres jazz-zenész, Dave Brubeck fia) és David Widelock tartott ugyanott csodálatos koncertet Valóban címmel. Brubeck csellón, Widelock 12 húros és elektronikus gitárokon játszott. Mindketten a kortárs amerikai jazz rangos képviselői, akik pusztán zenei tudásukkal, minden technikai trükk nélkül váltottak ki elismerést a közönségnél. Bevezető számukat a nemrég elhunyt zseniális trombitás, Miles Davis emlékének szentelték, akit az egész jazzkedvelő világ sirat és hiányol. Zenéjük a blues, a klasszikus jazz, a bebop és más zenei elemek keverékéből tevődik össze new age stílusban.

Másnap a Gorkij utcai kiállítóteremben Stano Černý (kiváló pozsonyi grafikus és festő) és Miloš Karásek (színházi koreográfus — bár ne festene!) képkiállításának megnyitóján kezdődött a San Franciscó-i performance hete. Először az Osseus Labyrint elnevezésű, mozgástechnikával, performance-szel foglalkozó duó — Hannah Sim és Mark Steger — mutatkozott be (elhűlt, vagy inkább felhevült?!) hazai közönségünknek. Előadásuk elsősorban azok számára volt sokkoló hatású, akik meztelen emberi testtel — a nudista strandot nem számítva — nyilvánosan még nem találkoztak, másodsorban azok számára, akik ezt morális okokból ellenzik. Az alternatív művészeti fesztiválok résztvevőinek mindez nem volt túlságosan nagy újdonság, ott a meztelen emberi test, a tűz, a füst stb. mint ’’eszköz” lassan már megszokottá vált.

Egy teljesen csupasz (értsd: alul-felül kiborotvált) emberpár mozgott görcsös mozdulatokkal a teremben. Az egyedüli, ami zavarta csupaszságukat, vakondszerű úszószemüvegük volt, valamint számtalan fülbevalójuk, sőt a lány mellbimbóját átfúró karika (Amerikában ma már ez sem ritkaság). Az egész akció az apokalipszis, a morbiditás jegyében zajlott. Időnként mindketten négykézláb bemásztak egy középen felállított, elöl-hátul nyitott fülkébe, melybe valaki mindig friss narancsot dobott. Ezt állat módjára