Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Lanstyák István-Szabómihály Gizella: Közös gondunk: a kétnyelvűség (tanulmány)
Lanstyák István - Szabómihály Gizella kul. de azért elboldogulnak a segítségével. Csak a falun élő, idősebb és alacsonyabb végzettségű emberek használják minden beszédhelyzetben a magyart, mivel vagy egyáltalán nem. vagy csak gyengén beszélnek szlovákul. A szlovák környezetben élőknek vagy dolgozóknak, a fiatalabbaknak és a magasabb végzettségűeknek azonban már választási lehetőségük van. hiszen ők - saját bevallásuk szerint - jól elsajátították a szlovák nyelvet. Ez az a réteg, mely minden beszédhelyzetben (ismeretlen emberhez szólva) inkább hajlik a szlovák nyelv használatára. A vizsgálat megerősített néhány, korábban is ismert tényt: 1. a közéleti nyelvhasználatból egyre inkább kiszorul a magyar, hiszen a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás városain kívül csak a magyarlakta falvakban és néhány kisebb városban használható elvileg minden beszédhelyzetben a magyar nyelv. 2. a munkahelyeken is a szlovák nyelv kerül túlsúlyba, egyrészt az adatközlők szakmai dolgokról szólva gyakran használnak szlovák szavakat és kifejezéseket, másrészt az értekezletek, gyűlések nyelve még akkor is szlovák, ha csak az adott munkahelyen dolgozók vannak jelen. Ha a vizsgálat eredményeit a megszólított, a partner szemszögéből elemezzük, két fontos mozzanatot kell kiemelni: a magyar nyelv csökkenő presztízsére következtethetünk abból, hogy a kevert lakosságú vagv inkább szlovák többségű városokban az idősebb embereket, valamint az alacsonyabb beosztású és társadalmi helyzetű személyeket (eladókat, vasutasokat. helyi járatokon dolgozó buszsofőröket) szólítják meg magyarul. 2. Válaszadóink (ha elég jól beszélnek szlovákul) a nyelv megválasztásakor a beszélgető- partnerhez igazodnak, igyekeznek annak anyanyelvén (szlovákul) beszélni. A vizsgálat alapján erősen megkérdőjelezhető az a sokat hangoztatott vád, hogy az itt élő magyarok nem elég toleránsak a szlovákokkal, a válaszadóknak ugyanis csak egyharmada tartaná szükségesnek, hogy a magyarlakta területeken élő szlovákok megtanuljanak magyarul, kb. ugyanannyian voltak azon a véleményen, hogy nem szükséges magyarul tudniuk, a többiek általában a kérdés erkölcsi oldalát hangsúlyozták, megjegyzéseikben arra utalva, hogy a valódi egyenrangúság a kölcsönös tiszteleten és közeledésen alapul. A magyar nyelvismeret iránti igény elsősorban az orvosokkal és a hivatalnokokkal szemben fogalmazódott meg. s ez érthető is. mert e vizsgálatból is kitűnt, milyen kevés a magyar vagy magyarul is beszélő orvos, s az idősebb adatközlők fel is panaszolták, hogy ez milyen nehézségeket okoz számukra. A válaszokból az is egyértelműen kitűnt, hogy az itt élő magyarok igénylik azt. hogy a magyarlakta területeken a magyar nyelv egyenrangú legyen a szlovákkal, s írásban is lehessen használni. E tekintetben a kétnyelvűség műszó nemcsak azt az állapotot jelöli, amikor egy egyén vagv egv közösség a mindennapi életében két nyelvet használ, hanem azt a helyzetet is. melyet az ilyen állapotnak a jogi szabályozása eredményez. A kétnyelvűség ilven vonatkozásaival foglalkozott előadásában (Két- és többnyelvűség a Vajdaságban) Horváth Mihály, az újvidéki Hungarológiai Intézet igazgatója. Nagy érdeklődéssel kísért előadásában elsősorban is utalt arra. hogy a mai Vajdaság területén a két- és többnyelvűségnek évszázados hagyományai v annak, s ha olykor hiányzott ennek a jogi háttere, a gazdaságban célszerűségből tovább éltek a nyelv használati hagyományok. A második világháború után az újjászerveződő Jugoszláviában - s ezen belül Szerbiában — a nemzetiségek nyelve
