Irodalmi Szemle, 1991
1991/2 - Csanda Gábor: Néhány sor egy Zrínyi-tanulmányhoz
Néhány sor egy Zrínyi-tanulmányhoz elegendőknek tűnnek az egyensúly megteremtésére. Tehát szókép és szerkezet viszonya; erre Klaniczay is figyelmeztet (Klaniczay T.: Zrínyi Miklós, Bp. 1954; 121. o.). Mindez természetesen egy célt szolgál, nevezetesen a barokk eszmeiség egyik fő kritériumát, az elhitetést. Ennek felszíni szerkezeti kitevői ugyanis a szóképek (az említettek is, meg az olyanok is, mint az ismétlés, a halmozás, a fokozás, túlzás stb.). Amellett persze, hogy minden korstílust, így tehát a barokkot is bizonyos figurák jellemeznek, „minden korszaknak megvan a maga jellegzetes metaforikus módszere“ - írja a Wellek-Warren páros (A barokk metaforatípusról lásd: R. Wellek-A. Warren: Az irodalom elmélete, Bp. 1972; 297. o.). Az elhitetés egy másik szerkezeti „támasza“ a szinkretizmus-erről alább szólok. Tanulmánya kezdetén a szerző Zrínyi egyik sziklahasonlatáról ezt írja: „Menynyivel dinamikusabb Zrínyi rövid hasonlata, mint a homéroszi eredeti!“ Le kell szögezni, hogy Zrínyi e helyt idézett rövid hasonlata éppoly statikus, mint Homéroszé. Az egy bekezdéssel feljebb idézett hosszabb hasonlata (111/78) viszont valóban dinamikusabb. A tétel viszont így nem egészen teljes, e helyt célszerűbb idézni a XI. ének 97. versszakát, ahol Zrínyi „Holttestek között jár, mint kegyetlen halál, Török vérben gázol, mint tengerben kűszál.“ „E hasonlaton belüli metonímia, mert dinamikus erőt statikus erővel tesz szemléletessé, talán még félelmetesebb, mint a már említett hasonlat: »Mint vizi óriás, bán gázol az vérben.« - ismeri fel Melczer Tibor (Barokk képalkotás a „Szigeti veszedelem“ második énekében. In: A régi magyar vers. Szerk.: Komlovszki Tibor, Bp. 1979; 309. o.). Említett kötetében Zalabai még egy Zrínyi-illusztrációval él, s erre az idézetre („Nem-é viperákat keblemben neveltem?“) bukkanunk S. Forgon Szilvia tanulmányában is; megállapítja ugyan, hogy exmetaforáról van szó, sajnos azonban ezt egy pontosan körül nem határolható kategóriában (az eredeti kettősképekkel szemben álló képek) tárgyalja, s nem a maga helyén, azaz az általa is vázolt metaforaosztályozás csonka metafora kategóriájában (ahol egyébként Zalabai is idézi művében). A szinkretizmusról a szerző megállapítja: „A fenti idézetben (lásd: VI. ének, 67. vsz. - Cs. G.) megtaláljuk az eposzt is jellemző barokk szinkretizmus egyik tipikus példáját, mely a keresztény és klasszikus mitológia párhuzamos használatában nyilvánul meg.“ Ez így persze elfogadható tétel, ám igencsak leszűkíti a szinkretizmus fogalomkörét; a szinkretizmus ugyanis a különböző (néha ellentétes) - filozófiai, vallási stb. - irányzatok (irányok) összhangolását, közös nevezőre történő emelését jelenti. Mint említettem, a Szigeti veszedelemben a szinkretizmus is az elhitetést szolgálja. A kereszténység - mohamedánság, valamint a kerszténység - pogány mitológia párhuzamosságán túl jelenti egyben a következő „ellentétpárok“ egyidejű meglétét is: líra - epika, jelen - múlt, döcögős- gördülékeny (értsd: mondatok), aszketizmus - hedonizmus, arisztokratizmus („esmérné“, „elhozá“)- népiesség (tájszavak, népi kifejezések), irreális (mítosz) -reális (történelem) stb. A szinkretizmus további tematikai példái a műben: múzsa és harc viszonya:
