Irodalmi Szemle, 1991
1991/10 - Nagy Gáspár: ... és nem jön álomhoz hasonló (versek)
Kórház (Éjszakák és nappalok) Soha a kórházi éjszakákat soha a hírhozó felhőket fekszel a tehetetlenség poklában soha nem felejted őket repülőzaj: föl-leszállnak fölötted és már zuhanón súrolnak a párnákon sima leszállásért fohászkodnak leendő halottak él a fájdalom de viselhető stigmák a nagy és kisbűnök helyén tisztuló seblánc domborul a test fölszántott mezején. Jelzéseit Ő küldte persze imáit meg aki legjobban féltett de nem titkolhatta el kétségeit a vergődő pislákoló lélek. Vízszintes némaságban Kórházi éjben a jajgatások vágott lőtt szúrt sebek mélyén a fájdalmas rándulások hörgések csövek csörömpölése belesimul a lekötözött leláncolt rabok tehetetlen dühébe a fogösszeszorított tűrések hallgatások tárnáiban a szív s lélek türelme nagy lesz a belük fogant imák nyomán mert minden fájdalom viselhető valakiért valamiért bűne s engesztelése valakinek
