Irodalmi Szemle, 1991
1991/9 - Gál Sándor: A megérintett (regényrészlet)
A megérintett el-elkapott, úgy látszott, nem győz betelni velem. Történt, s nem is egyszer, hogy este besurrant az istállóba, s odabújt hozzám a priccsre. Ilyenkor sokáig együtt voltunk, s Terka mindenféle bolondságokat kitalált. Az ember ki se nézte volna belőle. Biztos, hogy előttem is volt már egy-két szeretője, mert másként hogyan tudta volna mindazt, amit tudott?! Én abban az időben nemigen gondoltam erre, örültem, hogy mindenre megtanított, amit ő már tudott; a legfontosabbra is, hogy hogyan kell vigyázni. Mert akkor még nem volt úgy, mint ma, hogy az asz- szonyok csak bemennek a patikába s pár fillérért vagy koronáért megvásárolják maguknak a biztonságot. Az én csikókoromban vagy a lány rántotta el a farát a zötyögősinél, vagy a legény rántotta ki a fegyverét, mielőtt elsült volna. Nos, ezt tanultam én meg többek között Terkától. így melegedtünk össze, s gyűrtük egymást kölcsönös örömök között. Persze a férfiúi büszkeség és a hiúság rettenetes módon bökte az oldalamat. Terkáról meg mindarról, ami köztünk van, beszélni kellett valakivel. Erre pedig csak Laczkó Lajcsi komám füle lehetett érdemes, akivel évek óta sülve-főve együtt voltunk. Lajcsi két évvel idősebb volt nálam. s tudtam, hogy ő már régen búbolja Koczka Ilonát, s azt is, hogy egy alsósori menyecskéhez is bejárt, akinek az ura kommenciós volt az uradalomnál. Mikor az egyik délutánon Lajcsinak elbüszkélkedtem sikeremmel, röhögve hátba vágott. „De hiszen annak csecse sincs...“ „Van", erősködtem, holott erről ez ideig még nem győződtem meg. Eszembe se jutott, hogy megnézzem. „Se segge, se csecse", ugratott Lajcsi koma, „olyan, mint a vasalódeszka. Lapos és göthös..." „Van neki mindene", védtem a magamét hevesen. „Ja, biztos van, ha mondod", mellbe vágott és jót röhögött.„Egy biztos, a Marok Marcsánál többet ér még a Terka is..." Hogy göthös, meg lapos; az hát, sisteregtem magamban, de akinek még ilyen se akad, az bezzeg szívesen lenne a helyemben. Lajcsinak persze köny- nyű röhögni. De azért elhatároztam, hogy a legközelebbi találkozásnál megnézem, mi van a Terka blúza alatt. Végtére is nem elég csak azt tudni, mi van a lába között... Amikor aztán vagy két nappal később Terka ott feküdt mellettem az istálló priccsén. s túl voltunk a második rázóson is, odanyúltam a blúzához, s lassan kezdtem lefejteni róla. Hanem Terka tiltakozott. „Hagyjál", mondta, „nincs ott semmi..." Hangjából valami szégyenféle csengett ki, s bár nem láttam az arcát a sötétben, úgy éreztem, el is pityeredett. Tiltakozása engem támadásra sarkallt: most már csak azért is tudni akartam, nőtt-e valami a blúza alatt. Még tiltakozott egy kicsit, de aztán hagyta, tegyek, amit akarok. És nagy örömömre Lajcsinak nem volt igaza. Terkának ugyan nem volt dézsányi melle, de nem is volt olyan lapos, mint amilyennek a ruha mutatta. Almányi halmok gömbölyödtek a tenyerembe. s a halmok csúcsára mintha egy-egy félérett málnaszem nőtt volna. Terka volt az első szeretőm, az első lány. aki megtanított mindenre, amit egy férfinak tudnia kell ahhoz, hogy igazán férfi lehessen. Hogy számára én mit jelentettem, nehéz volna megítélni. Az azonban bizonyos, hogy ha csalódott volna bennem, kapcsolatunknak csakhamar véget vetett volna, s keres magának valaki mást. Mert - s ezt ma már biztosan állíthatom - szüksége volt a legényre; szerette és kívánta, s nem mulasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy az életnek ezt az örömét megoszthassa velem. Kicsit talán mohó is volt. De a mohóságát menti, hogy gyorsan kellett élnie, mert az életét rövidre szabta a teremtő. Amikor engem férfivá avatott, már gyakran köhögött, baja volt a tüdejének. Tényleges ka-
