Irodalmi Szemle, 1991
1991/9 - Hizsnyai Zoltán: Műfajtalankodás (esszé)
Műfajtalankodás sőbb, lejjebb, úgy a far tájékán, boldogult tarisznyás, furulyás pubertásságom delelőjén Budapesten jártam, a Kassák-klub Sebő táncházában (rám jellemző csoportosítás!), duhajkodás végett. Bajszom már volt, de a pofacsontom sem lehetett sokkal szelídebb: mintha mángorlót ültettek volna be keresztbe a szemem alá. Duhaj kodás közepette büszke kis magyar társaságra akadtam, akik bőviben voltak a duhajkodtatónak, én meg - a gyanútlan! - a mondandónak. Tudni kell, hogy nem magamtól ízetlenkedtem közéjük, ők maguk hívtak, mondván: ritka magyaros a fizimiskád, te legény, mondd már, honnan származol? Gömörből - vágtam rá, és mindjárt helye lett a vágásnak. Felvidék, kemény magyar legény, megmaradás, miegymás - aztán elkezdtem mondandani. Hallgatták, hallgatták, amit mondok, aztán lassacskán elkezdtek fészkelődni, bolhászkodni, grimasz- kodni. Mit mondjak, még fél óra sem telt el a bemutatkozástól, amikor egy majd kétméteres szőke legény - a feje olyan, mint a John Lennoné a hosszítva torzító tükörben az Elvarázsolt Kastélyban - becserkész engem oldalról, gyanakodva összehúzza a szemét, és megkérdi: figyelj, apukám, nem vagy te véletlenül zsidó?! Mészöly itt nagyot mosolygott, és hosszasan bólogatott. Én meg vele. Hát így pezsegtünk mi Mészöly Miklóssal. Pozsonyban. Az íróklubban. És még jóllakni is maradt időnk. De még a hasunkat sem csaptuk el. Egyelőre talán csak ennyit. Jó étvágyat! És jó (el)csapást a szellemi bozótban! Még ha tekervényeset is... A kéthavi viszontlátásra...
