Irodalmi Szemle, 1991

1991/8 - Péter László: Juhász Gyula Szakolcán

Juhász Gyula Szakolcán barátját ugyanis október 26-án áthelyezték a budapesti tisztviselő-telepi gimná­ziumhoz. Juhász azonban nem kapta meg a helyét Újpesten. Annyi öröme lehe­tett csupán, hogy két év után 1912 decemberében végre rendes tanárrá léptették elő. Ettől kezdve fizetése 220 korona volt. (A korábbi 66 forint 132 koronának felelt meg.) Járt lakbérpótlék és végre félárú vasúti kedvezmény is. 1913. február 12-én a költő képeslapot küldött Sárvári Annának. A lap Veláz­quez festményét, Mária Anna királynő arcképét ábrázolta. Ez alá írta Juhász Gyula: „Megint Annára gondolt, s ezt a brilliánsokkal ékes Annát küldi a szép­ségével ékes Annának a költő.“ Meglepő, milyen pontosan tudta „a víg vidéken botorkáló“ Annának pesti címét: VII. Rottenbiller u. 5. III. 3. Ez is bizonyítja, hogy szerelme még nem vált érzés nélküli, puszta költői témává. Ekkor még -jól­lehet lírájában már ködképpé oldódott - szükségesnek tartotta a valóságos, testi mivoltában is szeretett Annával közölni: rajongása változatlan. Kevéssel utóbb, május 9-én közölte a Szeged és Vidéke Utolsó levél című cikkét. Ebben már le­számolt a valóságos Annával. „Játékbaba voltál a szívem játékszobájában, fölci- comáztalak a legszebb babaruhákkal, színes, csillogó szavakkal, amiket versbe öntöttem, hogy még ragyogóbbnak lássalak, és alig csókoltam meg a kezed, már széjjelfoszlott az álom, mintha zúgó fö'rgeteg söpört volna ki életemből. És most belésüllyedtem a gyötrelmes magányosságba, csak lidércnyomás van velem, a te emléked (...) Nem tudom még, merre visz az utam, úgy érzem, hogy vaksötétben járok, csak a te emléked sugároz egy parányi világosságot.“ így is történt. A valóság Annájával már leszámolt. Amikor 1917-ben Anna a beteg költőt meg akarta látogatni a pesti klinikán. Juhász hátat fordított neki. Nem akarta eszményét szembesíteni a valósággal. Költészetében azonban ezután is szinte oltárra emelte a Nőt, az egyetlent, az örök Annát. 1913. május 29-én a Makói Újság közölte elsőként, hogy Juhász Gyulát Szakol- cáról a makói főgimnáziumhoz helyezték át. A sok kérvényezgetésnek végre fo­ganatja lett. Bús Morva mentén árva kis Szakolca, Emlékszel-e a régi vándorodra. Ki ott tanyázott két keserű évet. És bús ifjúból bölcs öreglegény lett? Nefelejcs (1920) A „két keserű évnek" vége szakadt tehát. Eötvös József unokájának, a liberá­lis, művelt földeáki földbirtokosnak, Návay Lajosnak ajánlására helyezték a köl­tőt „a messzi Szakolcáról a közeli Makóra“. 8 Szakolca emléke holtáig elkísérte Juhász Gyulát. A honvágy okozta fájdalom szétfoszlott, mihelyt a költő újra otthon élt a Tisza partján, özvegy édesanyjának oly sokáig nélkülözött gondviselő szeretetében. „Az emlékek alkonyi porában“ megszépült Szakolca egyszeriben kedves emlékké varázsolódott át. A város ma­ga is kiérdemelte Juhász háláját. Szakolcai barátai tudták, hogy Juhász évek óta hasztalan erőfeszítéseket tesz új verseinek kötetben való megjelentetésére. Már

Next

/
Oldalképek
Tartalom