Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Simon Attila: Egy író magányos imája (Tíz éve hunyt el Hajnóczy Péter)
Egy író magányos imája A véradó személyéből „ügy“ és „eljárás“ lesz, mivel különös adottságával „sok ezer becsülettel dolgozó kisember munkáját és igyekezetét csúfolja meg“. A fűtő és a mészáros azáltal, hogy elutasítják az általánosan elfogadott normákat, kilépnek a társadalom bűvös köréből. Cselekedeteiket nem a józan ész, hanem valamiféle küldetéstudat irányítja. Egy maguk által sem tisztázott cél felé haladnak, de úgy érzik, ez a helyes út, nekik ezt kell tenniük. Hajnóczy tehát kiutat keresett abból az ellentmondásból, amely a társadalom elvárásai és az ő elképzeléseinek kibékíthetetlenségéből támadt. Megpróbál egyedi utat bejárni, és ezzel is bizonyítani alternatívák létezését. Azt, hogy ez milyen mértékben sikerült neki, A halál kilovagolt Perzsiából, a Jézus menyasszonya és A parancs című írásaiból mérhetjük le. Legismertebb és egyben legjobb műve A halál kilovagolt Perzsiából című kisregénye. A mű legfőbb jegye az, hogy az író életét egymást átkötő váltakozó idősíkokban mutatja be. A kisregény gerincét az alkotás és létezés gyötrelmeit megrajzoló jelen idejű síkok képezik. Megrázó erejű önvallomás ez, az alkohol függésében „kígyózó-gyöngyöző-verejtékező“, alkotva felbomló tudat küzdelme saját énjéért. Hajnóczy páratlan értékű leírását adja a kihunyó öntudat, a hiány szakadékába sodródó ember magányos küzdelmének. Ugyanazt éli át és írja meg, mint kedvenc írói, Malcolm Lowry és Cholnoky László. Erre az idősíkra kapcsolódnak rá szervesen az író emlékképei és víziói. Az emlékképek az író ifjúkorába viszik vissza az olvasót, abba az időbe, amikor még segédmunkásként kereste kenyerét. Ebben az időben ismerkedett meg a Gellért-fürdő strandján Krisztinával, a másodéves egyetemi hallgatóval. Hajnóczy egy választás történetét meséli el, ugyanis egy Krisztinát is magába záró, személyiségétől idegen világgal kerül kapcsolatba a fiú. A lány világa a kispolgári értékrend és erkölcs hordozója. A fiú számára ez békés és biztos jövőt, ugyanakkor megalkuvást is jelent. Hajnóczy azt a kérdést feszegeti, vajon ki lehet-e egyezni ezzel az értékrenddel anélkül, hogy átlépnénk egy bizonyos erkölcsi határt. Számára eme képzeletbeli határ átlépése mindannak az értékrendnek a feladását jelentené, amelyet jakobinus mártír őse és katonatiszt apja testesít meg. Hajnóczy tragikuma abban rejlett, hogy számára mindennemű alkalmazkodás a megalkuvással, elvei feladásával volt azonos, s ebbe nem tudván beletörődni, rögeszméjévé vált a személyiségétől idegen értékrend elutasítása. A fiú ezért elutasítja a „biztos“ jövőt, mintegy a küzdelem és belső szabadsága megőrzése mellett döntve. A halál kilovagolt Perzsiából után már nem tudta önmagát felülmúlni. Önismétlések zsákutcájába, válságba került, amelyből már nem volt ideje kijutni. Képtelen volt megszabadulni a gyötrő kényszertől, hogy reménytelen harcot folytasson egy tőle idegen világgal, melynek ugyanakkor kiszolgáltatottja. Az elutasításban merül ki minden ereje. Késői művei vérrel, erőszakkal és halállal telítettek. Műveiben a tagadás válik uralkodó élménnyé. Hajnóczy nemet mond mindarra, ami körülveszi, de ez már egy végsőkig makacs ember ellenállása, azé, aki tudja: küzdelme hiábavaló, bukása végleges. Utolsó írásai közül a Jézus menyasszonya és A parancs emelkedik ki. Az előbbi az értékek teljes elvesztésének az „üzenete“. E mű „teremtett“ világában az emberek pusztán két lábon járó vadásztrófeák, akiket elejtésük után kitömnek.
