Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Kulcsár Ferenc: Imádságok II. (miniesszék)
Kulcsár Ferenc tése“, legalább egy félénk, tétova kérdés erejéig: Miért gondolható el mindez így Js“? Ugyanarról — még egyszer. „Ha hallgattál volna, okosabb maradtál volna.” De: „Nem mindig hasznos a hallgatás.“ Miről tudósít a nyelv? Voltaképpen mit akar velünk? Mit üzen nekünk? Azt, hogy megérteni őt, végső értelemben felfogni, teljesen birtokolni: istenkísértés. Olyan „dölyf“, amely önmagánál (is) többre törekszik: szépségen túli nyomor. Mindenki - ezt mutatja a történelem -, aki a szépség „elé“ és „mögé“ furakszik: nyomorult lesz, önmaga és a másik ember ellensége. Miért? Mert nem elégszik meg Istennel mint természettől létező szépséggel, hanem föl is akarja fogni, ésszel kívánja fölérni azt, ami nála TÖBB. Ez. igen, ez az, ami istenkísértés, ami nyomorba dönt: a norma átlépése, a lénia túlsó oldala, az arany besározása, parolázás az „ördöggel“. Tudom, tudom: oszd szét a vagyonod, ha gazdag vagy pénzzel, és oszd szét a tudásod, ha gazdag vagy gondolattal. DE: „és kövess engem.“ Vagyis: ne lépj elém, gazdag ijfú, mert az én gazdagságom az Atyáé, aminél nincsen teljesebb és ELŐBBREVALÓ. Ha megkísérted, kísértésbe esel, s a kísértés: biztos bukás. Jézus tudja, hogy rajta túl minden csak vesztés és botrány, tudja, hogy az ő JELKÉPE, amit az embernek ajándékoz, a gyújtó- és gyűjtőpont, s előtte (és mögötte) csak szégyen van és botrány, biztos pusztulás - alkohol, heroin, dölyf és halál. És így, minden élet jelképeként, Ő a NYELV is, tehát minden nyelven inneni és nyelven túli, vagyis minden hallgatás és minden túlbeszélés istenkísértés: alkohol, heroin, dölyf és halál. A nyelv igen pontos, a lélek, a lelkek géniusza. Isten. És ő. Isten, végtelen szeretetével nekünk ajándékozta, megkínált vele bennünket, a lelkünkre testálta ezt a zsenialitást - a nyelvet. Vajon miért? Hogy éljünk vele és általa: Istenért. Nem pedig ellene. Isten nagy. Megfürdet bennünket a nyelvben. Ami azt jelenti, hogy mi vagyunk benne, nem ő bennünk. A nyelv a mi Gondviselőnk: bepólyálja didergő embrió-voltunkat, akik valójában vagyunk. És elringat bennünket a lélek énekével, és etet és éltet. Ugyanarról - utoljára. A föld népei, vagyis a nyelvek és beszédek SOKASAGA - íme, az utolsó és a legnagyobb Kalamitás, ami a teremtést porrá zúzza, mert látszólag NINCS rá felelet. S ha e tételt, e NINCSET igazsággá emeljük, akkor - nem kétséges - pusztulásunk visszafordíthatatlan. De igaz-e ez a botrány, ez a rettenetes NINCS? Az ember a történelem folyamán sok-sok látszatot avatott Igazsággá, mintegy Tényként kezelve azokat. S amikor így cselekedett, akkor az önpusztítás gesztusát gyakorolta: nem-emberi, ember-előtti volt. azt is mondhatnánk, hogy anyag-alatti szolga; igen. a történelem FÉKJE: feszültségek és forróságok anti-hőse, vagyis hol tudatos, hol öntudatlan gyilkos. A nyelvek sokasága földünkön olyan TÉNY, melynek tagadását legfeljebb gyengeelméjűeknek nézzük el. Mégis, valóban ez a színtiszta Igazság? Hogy reményünk legyen a válaszra, először ezt kell megkérdeznünk: Mindig így volt ez
