Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Urbán Sándor: Fölparcellázott égbolt (regényrészlet)
Urbán Sándor nak is van lejárata és „pincéje“, de az elnevezés az egész házra vonatkozik. Mellesleg az is nyugtalanított, hogy miért neveznek egy egész hegyet szőlőnek, még ha azon terem is a szőlő, amelyet én csak fürt formájában ismertem. A cserepet azonban akkor is csak valami edényfélének tudtam elképzelni. Nem tudtam, hogy a cserép anyag. Nagy szamárság lehet egy ház tetejét becserepezni, gondoltam, s bár még sokat töprengtem rajta, nem firtattam az ügyet többé. Amikor később hazajöttünk Kanadából, első dolgom volt megszemlélni a háztetőt. Világos lett előttem minden, megértettem, miről van szó. De csalódottságot éreztem. Arra sem tudok magyarázatot találni a mai napig sem, hogy miért mossák meg a holttestet az asszonyok, hacsak tehetik, mintha az lenne a legeslegfontosabb, hogy ne legyen maszatos. Közben a volt élőt jól megnézik, átvizsgálják, mintha valami kedves szolgálatot tennének ezzel a halottnak. Az persze nem védekezhet e gyalázat ellen. Utána pedig megsiratják. Eszembe sem jut megkérdezni, hogy mire jó mindez, tudom, hogy úgysem kapnék kielégítő választ. Vagy hogyan lehetséges az, hogy a könyvégetést tartják a legelvetemültebb merényletnek a kultúra ellen. Hát nem százszor aljasabb és veszedelmesebb dolog ennél, hogy egy könyvet vagy könyvek ezreit nem szabad kinyomtatni? A könyvégetőt lenézem, de a cenzortól émelyeg a gyomrom. Az előbbi gyilkos, az utóbbi ennek szolgája. Vagy miért mondják a szexualitást bármilyen megnyilvánulásában állatias dolognak? Holott a szex az emberre jellemző, és nem az állatra. Vagy miért mondják, hogy a hal nem hús, s ezért pénteken is ehető. A halat nem kell leölni? Vére nem vér? Tán azért, mert nem ordít? Valaki egykor, nagy úr lehetett, levágta vadászkutyájának a farkát. Azóta mindenki ezt teszi. S azóta bizonyos kutyafajták legszebb példányai sem pontozhatok a versenyeken, ha nincsenek kellően megcsonkítva. Mert a vágatlan farkú és fülű kutya: giccs! A kerti törpe is giccs. Pedig a gyerekeknek hallatlanul tetszik. Azoknak is való. Mindenki nem építhet a gyerekeinek Disneylandet. A Disneyland is utánzat, akárcsak a törpe. Tízezer- szerese ennek. Engem nem hatnak meg a kerti törpék, sem a váracskák. Néha mégis kedvem lenne beszerezni egyet, csak azért, hogy bosszantsam, haragítsam a műértőket. A műértők tömegeit! Akik szerint a naplemente is giccs. Mert már ezerszer megfestették. Egy kopasz fejet milliószoris meg lehet mintázni, csakúgy mint a keresztrefeszítést. Az nem giccs. Az szép. Sőt gyönyörű. Az sem tudtam megérteni soha, miért társadalomellenes dolog, ha valakinek kedve szottyan átrándulni egy másik világrészbe vagy országba, hajtsa bár kalandvágy, látni vagy tapasztalni akarás, vagy éppenséggel letelepedési szándék. Erővel, erőszakkal visszatartani valakit, aki menni akar, az legalább olyan durva tiprása az ember természetes jogának, mint elűzni valakit a helyéről, ha az maradni akar. Mint a centrifugális és a centripetális erő, úgy dolgozik az emberben az örökös menési és örökös maradási vágy, s az egyikben emez kerekedik felül, a másikban amaz marad erősebb. De jól is van így: baj lenne, ha senki sem akarna mozdulni a helyéről, de az is, ha mindenki Vörös Erik vagy Kolumbus akarna lenni. Persze, oly időkben, amikor országrésznyi területekről emberek millióit mozdítják el a helyükről, évszázados, évezredes szülőföldjükről, méghozzá törvényes úton, a törvény erejével, azaz az erő törvényével, mert hiszen akik e megoldást megengedhetőnek, sőt jónak tartották a saját szempontjukból, előzőleg törvényt hoztak erre az emberi (miért embertelen?) beavatkozásra, az is velejá
