Irodalmi Szemle, 1991
1991/7 - Turczel Lajos: Fábry Zoltán keresett igazságai és elzuhant reményei (ikertanulmány)
Fábry Zoltán keresett igazságai. kájának ezt a rendkívül értékes részét méltassam, de én - egyrészt a nálunk is bekövetkezett társadalmi változás okán, másrészt egy eddig lappangó Fábry-nap- ló megismerése alapján - szükségesnek tartottam azt is, hogy Fábry pályáján, új összefüggéseket keresve-vizsgálva, végigtekintsek. így aztán az írásomnak elkerülhetetlenül újraértékelő jellege, tendenciája lett. Fábry átfogó újraértékelésére feltétlenül szükség van, mert az 1948 és 1989 közötti időben róla született irodalom - élén a két problematikus monográfiával (Kovács Győző: Fábry Zoltán, Bp. 1971; Fonod Zoltán: Megmozdult világban, Bratislava 1987) - a totalitárius irodalompolitika követelményeihez való aktív vagy kényszerű igazodás miatt hamis képet nyújt. A Fábry Zoltán-i életmű teljes, részletes újraértékelésére én már nem vállalkozhatok, de ennek a szükséges eljárásnak az elindításához, megalapozásához erős jogcímem van. Mi ez a jogcím? Az, hogy én már negyedszázaddal ezelőtt, még Fábry életében megkezdtem az átértékelését. Ezt nálunk senki, még a terjedelmes monográfiát író Fonod sem méltányolta, de egy kitűnő magyarországi kritikus és irodalomtörténész: Kiss Ferenc nagy elismeréssel reagált rá. Másolatban elküldte nekem azt a kritikáját, amelyet a Két kor mezsgyéjén című könyvemről a Valóság c. folyóirat számára készített, s abban többek közt ez olvasható: „Aki saját vállán hordja a kisebbségi élet terheit, fogékonyabban érti a meg nem valósult álmok logikáját. S ugyanez az életérdekű igény óvja meg attól, hogy bálvánnyá stilizálja azokat, akik eszmeileg közel állnak hozzá. Ez a titka annak, hogy a nálunk műemlékké stilizált Fábry Zoltánról is hitelesebb a Turczel rajzolta kép. A cselekvés elvének képviselőjét látja Fábryban, s ezért - bár őszintén tiszteli - nem lehet kegyeletes ama vonásokkal szemben, amelyek inkább rombolták mint szervezték a jobbak szövetségét. Fábryt elsősorban azért bírálja, mert türelmetlensége az értéket sem kímélte, s útját vágta annak, hogy a szlovákiai magyar irodalomban olyanfajta »össznépi“ egység létesüljön, amire a cseheknél a kommunista Fučík és a katolikus Šalda barátsága példaként kínálkozott.“ Sajnos, Kiss Ferenc eredeti szövegét a Valóság szerkesztősége meglehetősen átgyúrta vagy átgyúratta, s ennek következtében a most idézett rész a lapban enyhébb, de így is hangsúlyos változatban jelent meg: „A rajzoló, festő megidézés nem kenyere Turczelnek, de több elhallgatott szereplőt és sommásan megítélt pályaképet így is ki tud nagyítani a fakuló múltból, s módosítja azt a kegyeletes képet is, amely nálunk Fábry Zoltánról kialakult. Turczel a cselekvés elvének képviselőjét látja Fábryban s eszerint jellemzi: megbecsüléssel, de az egészséges szövetkezés érdekeire ügyelő érzékenység szigorával. Nem véletlen, hogy maga az elv és az igény is itt, tehát a ma szempontjából is döntő ponton ölt alakot szinte tételes nyíltsággal: »Ha a Magyar Napban és a Korunkban közölt akkori Fábry- -kritikákat olvassuk - írja Turczel -, sajnálkozva gondolunk arra, hogy miért is nem valósulhatott meg a szlovákiai magyar irodalmi életben is az az ideológiai ellentéteket nem elimináló, de az értékeket kölcsönösen elismerő egészséges atmoszféra, mely a cseheknél a kommunista Fučík és a katolikus Šalda baráti kapcsolatát, az abszolút kritikai mérték szoros megközelítését és az élő irodalom értékrendjének kialakítását lehetővé tette.«“ (Valóság, 1969, 1, 106-110. 1.) Kiss Ferenc irántam érzett rokonszenvét, megbecsülését az a szigor váltotta ki, amellyel 1967-ben a Két kor mezsgyéjén 89-94. oldalain Fábryt megbíráltam.
