Irodalmi Szemle, 1991
1991/7 - Győry Attila: Az elfuserált buli; Vércsapolás (elbeszélések)
Győry Attila- Érdekes, ki hitte volna, hogy ilyenek, mint maga is, eljönnek vért adni... Miért van magának három fülbevalója? Maga véletlenül nem punk? - kérdezte olyan angyalian, hogy nem lehetett rá haragudni.- Tudja, kisasszony, én marhára komálom magamat - mondtam, aztán ránéztem a karomnál matató csajra, és majdnem elájultam. Akkora vastag tűvel ijesztgetett, mint a karom, míg végül beszúrta. Rosszabbra gondoltam, habár háromszor is lukat csináltak bennem. Kettőt a bal, egyet pedig a jobb karomba vágtak belé... Érdekes volt nézni a saját véremet, ahogy összegyűlt az üvegben, elképzelni, hogy egy-két vérpalimadár pár perccel a csapolás előtt még valahol az agyamban, vagy mikor legutoljára felállt, a vén rablóban mászkált, csavargott, belegondolni abba az őrültségbe, hogy talán én is ilyen vérmicsoda vagyok egy másik szédült ipsében, s talán én is kilépek majd a világból, hogy megnézzem, mizujs a másikban... Enyhe szédüléssel, de átvészeltem az első perceket, bekajáltam az ingyenes sonkát, kiflit, csokoládét, nápolyit, megkaptam az igazolást is és támadhattam hazafelé. A harmincas buszon ültem, kifelé mentem a városból, a szerdahelyi stoppra igyekeztem, bambultam magamnak, teljesen elvoltam. A sok hülye még kábszeresnek is nézhetett. Egész jó volt az út. Egy maszek autószerelő szedett fel, meggypiros Opeljével végighúztunk a fél Csallóközön, aztán a szerdahelyi posta előtt kitett. Tetszett a tag, útközben a nőkről, a puncikról, nagy balhékról témázott, és nyomta a gázpedált tökig, adott a kocsijának, ami belefért. Egy utcai árustól vettem egy tulipánt, egy csokor ibolyát, na meg leírtam a Reának a felköszöntőt, hogy mi, meg hogyan, meg ecet. A köszöntőt lepecsételtem a véremmel, igazán jól nézett ki, mint születésnapi ajándék, de hát az ötlet volt a fontos, semmi más. Megcsináltam. Reá, mint mindig, zavarba jött. Imádott ajándékozni, csak ajándékot elfogadni nem tudott. Kiküldött a szobából, úgy olvasta el a köszöntőt. Nagy sokára kigyalogolt, a szeméből csurgott a könny. Átkarolt, s csak ennyit mondott: „Boldog vagyok...“
