Irodalmi Szemle, 1991

1991/7 - Határ Győző: Pascal fogadóirodája (esszé)

Határ Győző

Talán maga sem sejti, micsoda trouvaille ez a gondolat, s hogy ezzel egyúttal kulcsot ad a filozófiatörténet egy jelentős - és kultúrtörténeti szempontból kincses - fejezetéhez, amelyet mindmáig téves kredenciálék alapján csatoltak és csatolnak a filozófiához.

Megint csak azt kell mondanom, hogy a hézagos, a hevenyészett, avagy népszerűsítő célzattal írt kompendiumok eltakarják előlünk a valóságot. Mert ha az eredeti szerzők eredeti szövegeit vesszük elő, menten napnál világosabban kiderül, hogy Rabanus Maurustól, Petrus Lombardustól, sőt már Szent Anzelmustól- akinek ontológiai istenérvét Aquinói Tamás is megröstellte és elhagyta - a modern misztikusokig, valamennyiének a szó szoros értelmében imádsága filozófia, mind formájában, mind fogalmazásában, mind pedig abban, hogy sem rávezetni semmire, sem meggyőzni semmiről nem akar, csupán egyet akar: együvéhinni s egybecsendülni az együtthívés elragadtatásában.

Ezért van az, hogy úgyszólván követhetetlenek a kívülállónak Gabriel Marcel nonsequitur imádságai; és ezért tekinthetjük merő dekorációnak Pascal olyan hitvédő argumentálásait is, mint pl. a 628-as maxima, ahol az antik világ szentkönyveit, hitéletét félreértve vagy bagatellizálva, oda konkludál, hogy: „Homérosz regényt írt, ilyennek szánja, ilyenként is fogadják; mert senki sem kételkedett afelől, hogy Trója és Agamemnón éppúgy nem volt, mint az aranyalma“.

Schliemann, amikor Mükénénél ásni kezdett, nem így vélekedett.

Ugyanígy sült fel Berzsenyi is, aki - tiltakozásul a rímes-időmértékes nyugat- -európai verselés ellen - azzal érvelt, hogy hiszen a görögök sem festették márvány templomaikat... Ördöge volt: festették.

De ne legyünk igaztalanok, s jól írja Tordai Zádor, „a visszatekintés könnyű bölcsesség“. Hogy a Gondolatok formátlanul, nehézkesen dagadozó kifogóháló? Nehezen hihetünk Pascalnak, aki - mintegy védekezésül, hogy elébevágjon a gáncsoskodásnak - a 373-as szövegben azt írja: „Gondolataimat rendszer nélkül és talán nem szándéktalan rendetlenségben vetem papírra; mert ez a valódi rend, amelyik éppen a rendszertelenséggel juttatja érvényre szándékomat.“

Ne tekintsük a lomhaság igazolásának: nagybeteget ítélnénk el, aki közel járt halálához és már nem volt ideje.

A magyar fordítás a Hachette-féle kiadást veszi alapul, amely „Pensées et Opuscules“ címmel jelent meg, Léon Bruschvieg gondozásában. Mikor ilyen, kultúránk óriásait közelhozó, gondos, tudós, szeretettel-hozzáértéssel készült pompás kötetet forgat - örül az ember lelke. A Gondolat kiadó bárcsak meg se állna, amíg Diogenész Laertiosztól Hartmannig, Heideggerig csonkítatlan, hiteles kötetekben, a bölcselettörténet nagyjait bele nem injekciózza a magyar irodalmi tudatba; hogy az elragadtatott magyar olvasó bárhol a világon így kiálthasson fel: ahol ez az ezer kötetes filozófia könyvtár - ott a hazám.