Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Fábián Nóra: Emberre-halálra (és mellesleg Mrožek bátyámra emlékezve)
Emberre-halálra Egyszer csak orruk előtt terein egy létra. Ő ér oda hamarább, de a másik ellöki, és elkezd mászni fölfelé. Ő mászik utána. Egyre másznak, fáradtan, szédülő fejjel, és végül elérkeznek egy lyukhoz. Valaki fölsegíti őket, és azt suttogja hadarva, hogy aki hiszi Istent, az megtalálja, megtalálja... közben erősen fogja a kezüket, mert különben lezuhannának. Akkor látták meg Istent. Hatalmas nyugalom áradt el benne, és egyszer csak észreveszi, hogy a MÁSIK alatt megnyílik a tér és eltűnik a sötétben. Az álma mindig itt, ezen a ponton szokott véget érni. Tizennégy éves korától, az álom születésétől fogva, egész életén keresztül kíséri. Megint fölébredt egy pillanatra, kinyitotta a szemét, semmit nem érzékelő pillantása öntudatlanul a keresztre tévedt. Izzadva felült, álomtól kótyagos fejjel kezdett el imádkozni, mert olyat érzett, amit eddig soha, érezte a fenséget, a szeretetet, forró, áradó békesséjg volt ez, tiszta öröm és riadalom, mert érezte, most érkezett a létra aljához. Es megremeg. Elfordul. Körülnéz és nem tájat lát, mintha alagútban volna, sötét van, és egy furcsa cikcakkos vonal ragyog, ami útnak tetszett, ráismert, hogy ezen jött végig, most villan eszébe, azért volt nehéz, mert nem is volt ott semmiféle út. Nehezen lélegzett, érezte saját verejtékének szúrós szagát és azt, hogy választania kell, mert különben őt választják. A szobában megszorult a levegő, míg kint dühöngött a szél, borzadva hallgatta, de növekvő rémületét most képtelen volt visszafojtani, esze utolsó józan foszlányaival ismételgette, ez nem lehet, nem lehet, szamárság... és őszinte áhítattal kezdett imádkozni, mint e napon különösen sokszor, ó, Uram..., de érezte, hogy a nyomás erősödik mellében, görcsös kézzel markolja torkán a hálóinget, újra látja képzeletében a létrát, aztán szakadozott képek villannak föl, egyszer csak Jézust látja-a kereszten, most ütik bele a szöget a tenyerébe, elönti a vér, a homloka is síkos a vértől, egyedül vannak, nincs ott senki, erre ő lázasan kezd keresni valamit, amivel le lehetne hozni a keresztről, a földön mindenütt hamu, itt-ott szenes pogácsák, ekkor fölmászik a keresztre, ahogy Jézus testét ölelve kapaszkodik föl, egyre följebb, hogy a szögeket kihúzza, látja, ahogy saját ványadt karján megfeszül az ín, megújult erővel kapaszkodik tovább, a lábával átfonva tartja magát a kereszten, ollóba fogva az isteni testet, és a szöget kezdi rángatni. Nem megy. Lázasan, minden erejét megfeszíti... ekkor Jézus feléled, kissé felemeli töviskoronás fejét és szelíden rápillant. Ő megdermed, mert Jézus szája gyengéden az ő ráncos ajkát keresi. Másnap felkoncolták Júdást.
