Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Kulcsár Ferenc: Ima a világhoz (Teilhard de Chardin: Az emberi Jelenség)
Ima a világhoz nizmus totalizációja), szóval a rabszolgaságok megszűntével feleletünk nem lehet reményvesztés: az összemberinek működnie kell; ha nem működik, vagy ha Anyagot termel csupán, ez azért van, mert századunk parancsuralmai visszafelé működtették, rácsok közé zárva a Személy és a Személlyé-válás erőit. A modern Ember - micsoda paradoxon! - megszállottja annak, hogy személytelenné tegye azt, amit legjobban csodál: a szintéziseket szétbontó analízisével hagyja elveszni mindeniknek a lelkét. Elveszítettük a Személy megbecsülését: csak múlandó tulajdonságnak véljük, börtönnek, amiből szabadulni kell. Mondtuk: az Élet a Tudat növekedése. De ennek a Tudatnak, hogy legfelső lehessen, nem kell-e tökéletessége legmagasabb fokát magában hordoznia: a lény fénygyűjtő önmagára hajlását? A Gondolat csakis valami legmagasabb személyese- dés felé extrapolálhatja magát. A tudatot hármas tulajdonság jellemzi: 1. részlegesen mindent maga köré központosít; 2. mindjobban képes önmagára központosítani magát; 3. a felsőfokú központosítással kapcsolódni kényszerül minden más, őt körülvevő központhoz. Érzékeink s elménk játéka által a Világegyetem végtelensége folytonosan s egyre egyszerűbben gyűlik össze bennünk. „Azután egy kollektív emberi »Weltanschaung« -nak (Világnézetnek) a kialakítási folyamatában a Tudomány és a Filozófia által, amelyhez mindnyájan hozzájárulunk a magunk építőkövével, nem érezzük-e valami magasabb rendű egyesülés első jeleit, valami egyetlen központ létrejöttét, egy valami a milliónyi szétszórt elemi központok tüzében kialakuló közös gyújtópontot a gondolkodó Föld felszínén?“ Ha képesek vagyunk felérezni, hogy a Nooszféra (s az egész Világ) központosult egész, s a Tér-Idő - minthogy magában foglalja és létrehozza a Tudatot - összpontosuló természetű, akkor a Tér-Idő óriási rétegeinek a távolban egy Pontban kell összehajolniuk. Nevezzük e Pontot Ómega-pontnak, amely e roppant rétegeket egységesíti magában és beteljesíti őket. A Világ hatalmas gömbje másként nem létezik és nem ragadható meg, csakis az egymással találkozó sugarak irányában (még akkor is, ha feltehetően ez az Ómega-pont Időn és Téren túl van). Hangsúlyozni kell, minél hatalmasabbnak tételezzük a Világegyetem gömbjét, annál gazdagabb és mélyebb, azaz annál tudatosabb az az Ómega-pont is, ahol az általánosított lét (a tudatok egysége) összpontosul! Tehát az Egyetemes és a Személyes azonos irányban növekednek, ugyanakkor mindegyik önmaga csúcsára ér a másikban. Következésképp a jövő Egyetemessége csakis a magasabb rendű személyi lehet az Ómega-pontban. A marxizmus szerint az emberiség számára, ahhoz, hogy növekedjék, elegendő összegyűjteni azokat a „leleményeket“, amelyeket halálunkkor örökül hagyunk. Csakhogy ily módon éppen azt nem adhatjuk örökül, ami bennünk a legértékesebb: tevékenységünk főművét, személyiségünket (énünket), amelyben a Világegyetem tükröződik egyedülálló és utánozhatatlan módon. „Maga a tudatunk gyújtópontja az, ami sokkal mélyebb, mint minden sugár: íme, ez a lényeges, amit az Ómega össze kell gyűjtsön ahhoz, hogy valóban Ómega legyen (...) Hogy önmagamat közöljem, ahhoz szükséges, hogy énem megmaradjon a magamról lemondó önátadásban is; másképpen az ajándék semmivé válik.“ Igen- -igen lényeges: a panteisták téves eszméjével ellentétben (miszerint vízcseppként oldódunk fel a Nagy Egészben), a tudatok mindegyike annál inkább személye
