Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Kulcsár Ferenc: Ima a világhoz (Teilhard de Chardin: Az emberi Jelenség)
Kulcsár Ferenc gyis az Ember szemléleti s egyben szerkezeti központja is a Világegyetemnek, mivel ő a csúcsa egy, a Kozmogenezist is betetéző Antropogenezisnek. Ahhoz, hogy az emberi Jelenség „görbéjét“, történelmi ívét végigkövessük, három döntő tényt kell megvizsgálnunk: az Élet előzményeit, az Életet, s végül a Gondolat földi megjelenését, ugyanakkor végig elménkben kell tartanunk, hogy egy egységes és fenséges, s máig befejezetlen lombosodásról, egy csodálatos virágbaborulásról van szó. S e folyamatot követve látni fogjuk majd, hogy az Ember életében nincs döntőbb pillanat, nagyobb ünnep, mint az, amikor szeméről lehull a hályog sráeszmél, hogy nem elveszett elem a kozmikus pusztaságban, hanem az egyetemes életakarat összpontosul és hominizálódik benne, lévén nem mozdulatlan központja a Világnak, mint sokáig hitte, hanem fölfelé ívelő tengelye és iránytűje a fejlődésnek. Az Élet előzményei Portól körülvéve, por hátán élünk. Anyagban, melynek három arca van: pluralitás, egység és energia. Epikurosz, Pascal atomjai (világparányai) jószerivel még tehetetlenek és oszthatatlanok voltak. Már tudjuk: az osztódásnak nincs határa, az anyag minden parányi részecskéje is hajlamos számtalan, nála is finomabb szemcsés részre oszlani, s lefelé haladva minden egyes lépcsőfokon a Világ teljes ábrája újul föl és mosódik el ismét. Ám minél jobban elporítjuk az Anyagot, annál inkább kitetszik alapvető egysége, s mintha a lét végső szövetanyaga egyetlen egyszerű lényeg-formára redukálódnék. Ugyanakkor a számtalan gócpontot, amely az Anyag egy adott térfogatán osztozik, Valami összeköti és egyben szolidárissá teszi őket egymással; s a tér, amit sokaságuk betölt, aktív irányító és közvetítő erőtér módján hat rájuk, hogy benne sokaságuk egybeszerveződjék. Az atomokat titokzatos azonosság forrasztja egybe. S végül az Energia, vagyis annak mértéke, ami átalakulásaik közben atomból atomba átmegy: kapcsoló erő és alkotó erő (tehát egyben az erőfeszítés pszichológiai értelmét is érzékelteti), amely (talán) a Világegyetem szövetanyagának legelemibb formáját jelenti. Ha elfogadnánk, hogy az Energia homogén, eredendő áramlás, aminek a világban létező minden alakzat csak futó „örvénye“, akkor a Világegyetem szétesése végpontján érné el konzisztenciáját és végső egységét: lentről függne össze. Ám a Világ mozgásának átfogóbb, teljesebb megfigyelése arra ösztönöz, hogy e perspektívát megfordítsuk: ha a dolgok függnek és összefüggnek, akkor csak komplexitás révén, fölülről függnek és függhetnek össze. De hát végül is: a Világegyetem szövete szétszakíthatatlan és - a Gondolaton kívül - oszthatatlan. Hogy megértsük a Történelmet és a Tudat helyét a Világban, látnunk kell, hogy a Kozmosz megbonthatatlan teljesség: Rendszer pluralitásánál, Totum egységénél és Kvantum energiájánál fogva. A Kozmosz minden eleme össze van szőve az összes többivel: lefelé a „kompozíció“ rejtélyes jelensége révén, és fölfelé magasabb rendű egységek hatása által, amelyek saját céljaik érdekében burkolják be és uralkodnak rajta, strukturális egészet alkotva. A részletek hosszan tartó elemzésétől elállva kimondhatjuk, hogy minden test egyetlen korpuszkuláris típusból származik: ez az a villámfény, amely megvilágít
