Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Kukorelly Endre: Nem találom el (kispróza)
KUKORELLY ENDRE NEM TALÁLOM EL Nem találtam el. Nem tudtam válaszolni, az egyik kérdésre sem, nem találtam ki semmit, csak ültem és néztem a papírt magam előtt, a kérdéseket sem értettem igazán, igen vagy nem, ki dönti el, letettem a ceruzámat és hátradőltem. A szék támlája letört egy darabon, a hideg fémvázból kiállt valami, csavar vagy egy visz- szahajlított szög. Éreztem, hogy erekcióm van, és nem tudtam visszatartani a remegésem. Nekinyomtam a hátam a csavarnak. Úgy sem adnak vissza semmit. Néztem, hogy a többiek mit csinálnak, ők legalább próbálkoztak, úgy láttam, mindenki nagyon igyekszik. Az egyik fiúcska fölállt, kikászálódott a helyéről, és sírva elindult kifelé. Hagyták, senki sem szólt utána. A dobogóban elbotlott, nekiesett az első padnak. Kis idő múlva én is kimentem. De olyan hideg volt a folyosón, hogy jobbnak láttam, ha azonnal visszamegyek, mielőtt teljesen át nem fázom. Megkerestem a csapot és ittam egy kis vizet. Pillanatok alatt szinte rám fagyott az izzadtság. Bent nagyon rossz a levegő, mindenki fészkelődik és forgolódik, vagy valamilyen furcsa testtartásban ül egy többnyire egészen üres papírlap előtt. A felügyelők, három nő, az egyik ablakbenyíló előtt beszélgetnek. Senkire sem szólnak rá. Senki nem ír semmit. Vagyis fiát majdnem senki. Mert voltak ketten, akadt mégis kettő közülünk, akik, ahogy ez később kiderült, minden kérdésre jól válaszoltak. Álltunk a folyosón, amikor egyszer csak megjelent egy férfi, odalépett a két kisfiúhoz, akik éppen egymással beszélgettek, és mondott nekik valamit. Egészen halkan, nem lehetett hallani, hogy micsodát. Azután hangosan, felénk fordulva, hogy ezek itt ketten minden kérdésre jól megfeleltek. Néma csönd lett. Mindenki odanézett. És hozzátette még: De az lehetetlen. Azután mindketten kaptak egy pofont. Tehát, amikor az a férfi befejezte a mondatot, a fiúk felé fordult, és mindkettőjüket megütötte. Nagy csend volt. Én ezeket nem ismerem. Az egyik fiú nekizuhant a szekrénynek. Áll a folyosón egy jókora üveges szekrény, csak néhány könyv van benne, meg valami elpiszkolódott iratkötegek, különben üresnek látszik. Az üveg nem tört össze, csak nagyot zörrent, utána sokáig zörgött tovább, túl sokáig is, mintha megsértődött volna, és így akarná a sértődését kimutatni. A gyereknek nem történt semmi baja, szerencsésen esett, ügyesen, talán el sem esik, ha nem ő kapja az első ütést. Ahogy a másik, aki már fel tudott készülni, és elhajolni, mint egy profi bokszoló, egy hajlongógép, mint aki